Könnyen emészthető ételeket javasol a Covid-fertőzés után a dietetikus

Szerző: | 2021.05.17., 20:30 | Egészség

Illusztráció

Noha sokan felgyógyulnak a koronavírusból, felépülésük után gyakran hónapokig küzdenek krónikus fáradtsággal, memória- és koncentrációs zavarokkal, izom- és ízületi fájdalmakkal, illetve az ízérzékelés és szaglás hiányával. A tünetek miatt könnyen alakulhat ki fogyás vagy alultápláltság, ami lassítja a teljes gyógyulást – mondta egy dietetikus szakember az M1 Ma reggel című műsorában.

A téma kapcsán Somogyi Kovács Anita dietetikus az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, hogy a poszt-Covid szindrómások esetében egy orvosi protokoll alapján megállapítják a betegek egészségügyi állapotát, ezután három, hat vagy akár tizenkét hónapig is követhetik gyógyulásukat, ugyanis a poszt-Covid tünetei folyamatos kezelést igényelnek. Alapvetően azonban figyelembe kell venni, hogy sok felgyógyult koronavírus-fertőzöttnek van egy alapbetegsége, mely szerint kell kialakítani egy étrendet.

A fáradékonyság az egyik legjellemzőbb tünet

A szakértő elmondása szerint jelen esetben nem a  multivitamin-készítmények nyújtanak megoldást, hanem a betegség alatt elveszített izomtömegnek pótlása, mely megfelelő táplálkozással sikerülhet.

Sok esetben ajánlják, hogy egészséges például a sárgarépa vagy a mandula fogyasztása, azonban a rágás is egy fáradságos folyamat, így ilyenkor érdemes puhábbra készíteni az ételeket.

Amikor a fáradtság ennyire központi, javasolt a tört burgonya többféle zöldséggel elkészítve vagy a jobban átfőtt rizs. Továbbá ajánlott a húsgombócok, rakott ételek, darált húsos ételek fogyasztása, azonban a szakértő kiemelte ezek alól kivétel minden zsíros étel, hiszen megemésztésük megterhelő a szervezet számára.

Az immunrendszer támogatása különösen fontos egy posztcovidos esetében. Somogyi Kovács Anita külön kiemelte, hogy szigorúan tilos most a bikiniszezonra készülni, ugyanis a diéta nem megengedett, sokkal inkább ajánlott beállítani egy egészséges étrendet.

A lakosságban a koronavíruson átesett betegek körülbelül 30–40 százalékának vannak posztcovidos tünetei, így nekik egyáltalán nem javasolt a diéta – mondta a szakértő.

Számukra javasolt a megfelelő, jó minőségű szénhidrátok bevitele, mint például a rizs, a kuszkusz vagy az édesburgonya. Emellett ajánlott a könnyen emészthető fehérjék fogyasztása, ilyen például a hal, a csirke és a tojás.

Számos esetben, annak ellenére, hogy a beteg felgyógyul a betegségből, visszamaradnak a szaglási és az ízlelési problémák.

Van aki fémes ízt érez a szájában, nekik javasolt a műanyag evőeszköz használata, így ez nem erősíti fel a kellemetlen fémes ízt.

A dietetikus elmondta, javasolt a szép, ízléses, színes teríték azoknak, akiknek még nem tért vissza az ízlelésük, illetve a szaglásuk, ugyanis étvágygerjesztő hatást gyakorolhat az egyénre. Hangsúlyozta, hogy az ízeket nem sózassál lehet elérni, hanem a frissen vágott fűszerekkel, például zöld petrezselyemmel, kaporral vagy bazsalikommal.

Forrás: hirado.hu

Pin It on Pinterest

Share This