„Nem kell egyedül lennie a bajban” – Interjú a Kárpátaljai Lelki Elsősegély Telefonszolgálatról

A Kárpátaljai Lelki Elsősegély Telefonszolgálat több mint tíz éve nyújt segítséget azoknak, akik nehéz élethelyzetben vannak, magányt élnek meg, vagy szeretnék megosztani valakivel gondjaikat. A szolgálat a hét minden napján elérhető, önkéntesek fogadják a hívásokat a Kárpát-medencei együttműködés részeként.

A telefonos lelki elsősegély működéséről, hátteréről, tapasztalatairól és a segítségkérés fontosságáról Béres Attilával, a szolgálat képviselőjével beszélgettünk.

– Hogyan mutatná be egy mondatban a Kárpátaljai Lelki Elsősegély Telefonszolgálatot annak, aki még sosem hallott róla?

– Itt meghallgatják az embert. Ez talán egyszerűen hangzik, de aki már volt igazán nehéz helyzetben, különösen, ha magányos vagy elszigetelt, pontosan tudja, milyen sokat jelent, ha valaki figyelmesen végighallgatja. A szolgálat egyik jelmondata: „Nincs egyedül a bajban.” Ez jól összefoglalja a küldetésünket: nem kell egyedül hordozni a terheket.

– Mióta működik a szolgálat?

– Két fontos dátumot érdemes megemlíteni. A szolgálat 2014 őszén indult, ekkor vált lehetővé, hogy Kárpátaljáról is lehessen hívni a lelki elsősegély-vonalat. A hívásokat akkor még magyarországi önkéntesek fogadták.

2016 júliusától azonban már kárpátaljai ügyelők is részt vesznek a munkában, miután lezajlott az első helyi képzés. Azóta a hívásokat részben kárpátaljai, részben magyarországi és felvidéki önkéntesek fogadják. A három ország szolgálatai szorosan együttműködnek.

A szolgálat a Kezünkben a Jövő Alapítvány égisze alatt működik.

– Mi hívta életre a szolgálat létrehozását?

– A 2014-es ukrajnai események. A Majdan utáni időszak, a kelet-ukrajnai harcok és a fokozódó bizonytalanság sok ember számára jelentett lelki terhet. Megkezdődött a kivándorlás, családok szakadtak szét, sok idős ember maradt egyedül.

Néhány mentálhigiénés szakember felismerte, hogy szükség lenne egy olyan felületre, ahol az emberek megoszthatják félelmeiket és kétségeiket. A magyarországi Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége segítségével indult el a munka, majd később a felvidéki szolgálat is csatlakozott az együttműködéshez.

– Milyen célokat tűztek ki az induláskor, és ezek hogyan változtak az évek során?

– Kezdetben egyetlen célunk volt: legyen egy olyan hely, ahol képzett emberek meghallgatják azokat, akik segítségre szorulnak. Nem fogalmaztunk meg számszerű célokat vagy elvárásokat.

A legfontosabb az volt, hogy stabilan működjünk, és mindig legyen valaki, aki felveszi a telefont. Emellett fontos feladatunk lett a tájékoztatás is, hiszen térségünkben az emberek nehezen kérnek segítséget, különösen telefonon keresztül.

„A legtöbb hívás mögött valamilyen formában a magány áll”

– Milyen felkészítést kapnak a szolgálat önkéntesei, és milyen szakmai háttér biztosítja a munkát?

– Az ügyelői képzés több hónapon át tartó folyamat. Tapasztalt szakemberek – pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek és telefonos segítők – vezetik a felkészítést.

A jelentkezők közül nem mindenki jut el a végéig. Sokan rájönnek, hogy ez nem az ő útjuk, mások nem felelnek meg a szakmai követelményeknek. Akik sikeresen elvégzik a képzést, azok is folyamatos szakmai támogatásban részesülnek: szupervíziókon, stábüléseken és továbbképzéseken vesznek részt.

Az is fontos szempont, hogy az ügyelők saját lelki egészségére is figyeljünk. Ha valaki úgy érzi, hogy egy időre pihenésre van szüksége, lehetősége van szünetet tartani.

– Kik fordulhatnak Önökhöz segítségért?

– Bárki. Nincs alsó vagy felső korhatár, és nincs meghatározott célcsoport sem. Nemcsak súlyos krízishelyzetben lévő emberek hívhatnak bennünket.

Sokan azt gondolják, hogy a lelki elsősegély-vonalakat csak öngyilkossági gondolatokkal küzdők keresik fel, de ez nem így van. A legtöbb hívás hátterében valamilyen elakadás, magány vagy kapcsolati probléma áll.

– Mi történik egy átlagos telefonbeszélgetés során?

– A legfontosabb, hogy nem adunk tanácsokat. Nem mondjuk meg a hívónak, mit tegyen, és nem döntünk helyette.

Abban segítünk, hogy közösen végiggondoljuk a helyzetét, új szempontokat találjunk, és felismerje a saját erőforrásait. Hisszük, hogy a tartós megoldás akkor születik meg, ha az ember maga talál rá a saját útjára.

A sikeres beszélgetés végén a hívó általában megkönnyebbültebben teszi le a telefont, mint ahogyan felvette.

– Milyen problémákkal keresik meg leggyakrabban a szolgálatot?

– Leggyakrabban párkapcsolati, családi és magányból fakadó problémákkal. Sokszor szülő-gyermek konfliktusok, házastársi nehézségek vagy elszigeteltség áll a háttérben.

Előfordulnak munkahelyi problémák, egészségügyi félelmek és természetesen súlyosabb krízisek is.

– Az elmúlt évek eseményei hogyan befolyásolták a hívások számát és jellegét?

– Meglepő módon a háború nem növelte meg jelentősen a hívások számát. Mi is arra számítottunk, hogy sokkal több ilyen jellegű megkeresés érkezik majd.

A háború témája természetesen megjelenik a beszélgetésekben: eltűnt vagy besorozott családtagok, veszteségek, félelmek formájában. Ugyanakkor ezek a hívások nem olyan arányban vannak jelen, mint azt sokan gondolnák.

„A segítségkérés még mindig nehéz”

– Vannak-e olyan nehézségek, amelyek kifejezetten a kárpátaljai magyar közösséget érintik?

– A legnagyobb kihívás talán az, hogy az emberek nehezen kérnek segítséget. Sokkal többen élhetnének ezzel a lehetőséggel.

Ezért tartjuk fontosnak, hogy különösen a fiatalokhoz eljussunk iskolákban, rendezvényeken és közösségi programokon keresztül.

– Idén jubileumot ünnepel a szolgálat.

Júliusban lesz tíz éve, hogy a kárpátaljai ügyelők bekapcsolódtak a szolgálat működésébe.

Büszkék vagyunk arra, hogy egy évtizeden át folyamatosan jelen tudtunk lenni. Külön öröm, hogy több olyan önkéntesünk is van, aki az első képzés óta velünk dolgozik.

– A hívások anonimek. Hogyan biztosítják ezt?

– Nem kérdezzük meg a hívó nevét, és mi sem mutatkozunk be név szerint. A telefonszolgálat szabályzata szerint nem hívhatunk vissza senkit.

Az anonimitás védi a hívót és az ügyelőt is. Fontos, hogy bizalom alakuljon ki, de ne személyes függőség.

– Mit tekintenek sikernek egy lelki elsősegély-beszélgetés során?

– Azt, ha a hívó jobb lelkiállapotban fejezi be a beszélgetést, mint ahogyan elkezdte. Ha sikerül kimondania valamit, amit addig nem tudott, vagy talál egy új szempontot, amely segíthet a továbblépésben.

– Több év tapasztalata alapján mit tanultak az emberekről és a segítségkérés jelentőségéről?

– Azt, hogy a segítségkérés még mindig nehéz. Sokan úgy érzik, mindent egyedül kell megoldaniuk.

Pedig már az is sokat számíthat, ha valaki meghallgat bennünket. Egy egészséges közösségben ezt gyakran családtagok, barátok vagy szomszédok teszik meg. Amikor ez hiányzik, akkor válik különösen fontossá egy ilyen szolgálat.

– A szolgálat a Kezünkben a Jövő Alapítvány égisze alatt működik – mit jelent ez a gyakorlatban?
– Ez adja meg a szervezeti hátteret, amelyen keresztül a működés, a képzések és a koordináció zajlik. Mentálhigiénés műhelyként, önkéntes alapon működünk.

–A szolgálat teljes egészében önkéntes alapon működik?

Igen. Ezt fontos hangsúlyozni.

Az ügyelők nem kapnak fizetést a munkájukért. Mindenki a saját szabadidejét ajánlja fel. Van, aki már tíz éve része a szolgálatnak, és a kezdetek óta vállal ügyeleteket.

Természetesen a háború, a kivándorlás és a családi helyzetek minket is érintenek. Mi is ugyanabban a társadalomban élünk, ugyanazokkal a nehézségekkel szembesülünk. Éppen ezért időről időre új önkéntesek képzésére is szükség van.

– A szolgálat munkáját lehet támogatni?

– Természetesen. Az anyagi támogatás is fontos, hiszen működési költségeink vannak, de számunkra még nagyobb segítség, ha minél több emberhez eljut a szolgálat híre.

Sokat jelent, ha valaki megosztja a telefonszámainkat, elhelyez egy szórólapot a munkahelyén vagy üzletében, esetleg segít abban, hogy több ember tudjon erről a lehetőségről.

– Mi az az egy üzenet, amit legszívesebben eljuttatnának minden olyan emberhez, aki nehéz helyzetben van, de bizonytalan abban, hogy telefonáljon-e?

– Nem kell egyedül lennie.

Van lehetőség arra, hogy beszéljen arról, ami nyomasztja. Nem kell egyedül megküzdenie a nehézségekkel. A vonal másik végén olyan ember ül, akit arra képeztek ki, hogy figyelmesen meghallgassa.

Ez talán egyszerűnek hangzik, de sokszor már ez az első lépés a megoldás felé.


Hasznos információk

Kárpátaljai Lelki Elsősegély Telefonszolgálat

  • 095 600 80 05
  • 097 600 80 05

A szolgálat hívása belföldi díjszabással működik. A beszélgetések anonimak, a hívók nevét nem kérdezik, és a szolgálat munkatársai sem mutatkoznak be név szerint.

A telefonszolgálat a Kezünkben a Jövő Alapítvány mentálhigiénés műhelyeként működik, önkéntes ügyelők közreműködésével.

Ha úgy érzi, nehéz helyzetben van, vagy egyszerűen szüksége van valakire, aki meghallgatja, nincs egyedül a bajban.

Kárpátalja.ma

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →