WHO: Korántsem ért véget a járvány

Korántsem ért véget a koronavírus-járvány, zavar és gondatlanság uralkodik a pandémia elleni fellépésben – jelentette ki hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint a helyzetet néhány hónap alatt ellenőrzés alá lehet vonni kipróbált egészségügyi intézkedésekkel. Ezek között a kézmosást, a tömeg elkerülését, a maszkviselést és a helyiségek átszellőztetését említette.

Mi is a társadalom és a gazdaság újranyitását, a turizmus, valamint a kereskedelem újraindulását szeretnénk” – hangsúlyozta.

Azonban jelenleg a világ számos országában az intenzív osztályok túlterheltek, emberek halnak meg, és ez teljességgel megakadályozható” – húzta alá.

A Covid-19-világjárvány még messze nem ért véget. De számos okunk van derülátónak lenni. A fertőzöttek és halottak számának csökkenése az év első két hónapjában azt mutatják, hogy vírus és variánsai megfékezhetők” – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, hozzátéve, hogy a terjedést „a zavar, önelégültség és egészségügyi intézkedések ellentmondásossága” segítették elő.

India hétfőn megelőzte Brazíliát a regisztrált fertőzöttek számában. Ezzel India került a fertőzöttek számát tekintve a második helyre az Egyesült Államokat követően.

Maria Van Kerkhove, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik szakértője szerint a koronavírus-járvány elleni küzdelem kritikus pontra érkezett. Sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a járvány hatványozottan terjed. A múlt héten a fertőzöttek száma kilenc százalékkal gyarapodott, míg a halottaké öt százalékkal nőtt. Hozzátette, hogy sorban az utóbbi hét hétben az esetszám növekedését figyelték meg.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz felhívta a figyelmet arra, hogy egyes országokban a járvány terjedése ellenére zsúfolásig tömve vannak az éttermek és éjszakai szórakozóhelyek és nyitva vannak a forgalmas piacok, és csak kevesen tartják be az óvintézkedéseket.

Egyes emberek, úgy tűnik, azt hiszik, hogy ha viszonylag fiatalok, akkor mindegy, ha megfertőződnek vagy sem” – tette hozzá Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.

Forrás: MTI