Éjszaka közel 170 drónt és rakétát vetett be az orosz hadsereg
Az orosz hadsereg két rakétával és 166 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat csütörtökre virradóra, a légvédelem a drónok zömét elfogta, azonban a csapásokban három civil meghalt, többen pedig megsebesültek, infrastrukturális létesítmények és lakóházak rongálódtak meg – jelentették katonai és helyhatósági források.
Az előzetes adatok szerint a légvédelem 146 drónt hatástalanított, azonban 18 helyszínen mindkét irányított légi rakéta és 17 csapásmérő drón célba talált, 8 esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették – tette közzé a légierő parancsnoksága a Telegram-csatornáján. A hivatalos közlemény kiadáskor néhány drón még az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.
Kedden a Harkiv megyei Csuhujevben gyásznapot rendeltek el azok emlékére, akik az éjszakai rakétatámadásban életüket vesztették – tette közzé Halina Minajevára, a városi katonai közigazgatás vezetőjére hivatkozva az Interfax-Ukrajina.
A légitámadás következtében három civil – köztük egy 22 éves várandós nő – meghalt, hatan pedig megsebesültek.
Az éjszakai légitámadás következtében Harkivban 15 ember – köztük három gyerek – megsebesült, lakóépületek és infrastrukturális létesítmények rongálódtak meg – jelentette Ihor Terehov polgármestert idézve az Ukrinform hírügynökség. A városban 11 dróncsapást erősítettek meg, két drón lezuhant, de nem robbant fel – fűzte hozzá Ukrajna második legnagyobb városának polgármestere. A támadás a Sevcsenkivszkij és a Holodnohirszkij kerületeket érintette, ahol a lakóépületeken kívül adminisztratív és ipari épületek, egy irodaház, kávézók, egy templom is megrongálódott, több tucat autóban is károk keletkeztek.
Az állami katasztrófavédelem sajtószolgálata arról számolt be a Telegramon, hogy nőtt a Zaporizzsját ért orosz dróncsapás áldozatainak száma: a tegnapi támadás következtében két nő meghalt, 32-en pedig megsebesültek, 12 embert – közöttük 4 gyermeket – kórházban ápolnak.
Forrás: MTI
