Fellebbezett a donyecki bíróságon a két halálra ítélt zsoldos katona

Fellebbezést nyújtott be pénteken a donyecki legfelsőbb bíróságon hozott halálos ítélet ellen egy marokkói és egy brit állampolgár, akiket abban találtak bűnösnek, hogy zsoldosként harcoltak ukrán fegyveres alakulatokban.

A csak Moszkva és Szíria által elismert „Donyecki Népköztársaság” legfelsőbb bíróságához beérkezett Szaaudun Brahim és Shaun Pinner fellebbezése. A TASZSZ orosz hírügynökség úgy tudja, Pinner a büntetése enyhítését kérte életfogytiglani börtönre.

A másik brit állampolgár, Aiden Aslin, akit szintén halálra ítéltek, egyelőre még nem terjesztette elő az elsőfokú ítélet elleni panaszát. A TASZSZ a törvényszékre hivatkozva közölte, hogy a donyecki legfelsőbb bíróság fellebbviteli tanácsa két hónapon belül bírálja el a fellebbezéseket.

A három férfit június 9-én ítélte halálra a szakadár terület legfelsőbb bírósága. Az ítélőtábla elnöklő bírája akkor azt közölte, hogy valamennyi elítélt bűnösnek vallotta magát valamennyi vádpontban. A főügyészség szerint Pinnert, Aslint és Brahimot csoportosan elkövetett bűncselekmények, a hatalom erőszakos átvétele vagy erőszakos megtartása, valamint zsoldostevékenység vádjával állították bíróság elé.

A donyecki hírügynökség beszámolója szerint további két brit állampolgár ellen emeltek vádat szintén zsoldostevékenység miatt. “A nyomozás jelenleg Dylan Healy és Andrew Hill zsoldosok ellen folyik. Ugyanazok a vádak ellenük, mint a három korábban elítélt zsoldos ellen” – ismertette a donyecki hírügynökség.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön arra kérte Moszkvát, hogy ne végezzék ki a halálra ítélt két brit katonát. A strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi bírósága június közepén ugyanezzel a kéréssel fordult az orosz vezetéshez egy marokkói katonával kapcsolatban.

Forrás: hirado.hu