Lukasenka

Lukasenka kész tárgyalni az ukrán gabona Fehéroroszországon keresztüli szállításáról

Minszk kész megvitatni az ukrán gabona Fehéroroszországon keresztül történő szállítását, bizonyos „kompromisszumokkal” – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, akinek szavait a Belarus Today című helyi lap idézte pénteken.

Ukrajna, a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre, nem tudja használni fekete-tengeri kikötőit a szállításokhoz, amióta Oroszország február 24-én több ezer katonával megtámadta az országot.

Az Ukrajnából Fehéroroszországon keresztül történő export volt az egyik lehetőség az ENSZ által megszervezett széleskörű tárgyalásokon, amelyek célja a globális gabonakínálat fellendítése volt a súlyos élelmiszerválság fenyegetése miatt.

A másik lehetőség az volna, ha feloldanák Ukrajna fekete-tengeri kikötőinek zárlatát.

A politikus azt mondta:

most mindenki az élelmiszer-utánpótlás módját keresi, amire megoldás lehet a Fehéroroszországon keresztül történő szállítás, de ehhez bizonyos kompromisszumokat kell kötni. Azt nem árulta el, hogy milyen kompromisszumokra gondolt.

Fehéroroszországot, a világ egyik legnagyobb káliumtermelőjét 2021-2022-ben kemény nyugati szankciók sújtották, amelyek megzavarták a műtrágyának a balti-tengeri kikötőkön keresztül történő exportját.

A február 24-én elindított orosz támadás miatt Moszkva ellen bevezetett pénzügyi szankciók az orosz műtrágyaexportőröket is sújtják, a sérült globális ellátási lánc növeli az élelmiszerválság kockázatát.

António Guterres ENSZ-főtitkár a hét elején arra figyelmeztetett, hogy a régióból érkező áruszállítások blokkolásának feloldásáról szóló megállapodás még messze van, mert „az a tény, hogy minden mindennel összefügg, különösen bonyolulttá teszi a tárgyalásokat”.

Moszkva és Minszk a nyugati szankciókat okolja a gabona- és műtrágyaexport zavaraiért, és a globális élelmiszerválság kialakulásának kockázatáért.

A problémát „a Nyugat és a gazdag országok, különösen az Egyesült Államok által ma folytatott politika okozza”

– idézte Lukasenkát a Belta hírügynökség.

A problémát meg kell oldani

– tette hozzá.

Forrás: MTI

Nyitókép: korábbi felvétel, REUTERS