Egy hónap alatt 43 ezer menekültnek segített a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Az ukrajnai háború kitörése óta eltelt egy hónapban 43 129 menekülőnek nyújtott segítséget, 234 millió forint értékű adományt osztott ki és 110 tonna árut szállított Ukrajnába a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a szeretetszolgálat Beregsurányban, Budapesten, Debrecenben, Miskolcon és Győrben fogadja az ukrajnai háború elől menekülő családokat. A határátkelőnél naponta átlagosan 1200 ember érkezett az első segítségpontra. A fővárosban vasárnapig a Keleti pályaudvaron dolgoztak, hétfőtől pedig a BOK csarnokban fogadják a segítségre szoruló embereket.           

Az egy hónap alatt, február 24. és március 24. között a segélyszervezet mintegy 16 ezer embert vitt el az úti céljáig vagy szervezte meg az utazásukat. Több mint hétezer menekülőt helyeztek el saját vagy partnerszervezetek, támogatók által felajánlott szállásokon.         

A szeretetszolgálat dolgozói 60 ezer órát, önkéntesei 18 ezer órát dolgoztak egy hónap alatt a menekülők ellátása során. A tartós élelmiszerek és higiéniai termékek fogadására megnyitott adománygyűjtő pontok az ország minden területén, 68 helyszínen működnek.    Kiemelték, hogy fokozott figyelmet fordítanak az idősekre, a fogyatékossággal élő emberekre, a várandós kismamákra és a kisgyermekkel érkezőkre. A nehezen mozgó emberek határon átkelését kerekesszékekkel is segítik.

A szervezet három kiemelt feladatot határozott meg az ukrajnai háború kitörését követően: segíti a Magyarországra érkező menekülőket az érkezésükkor, adományokkal hozzájárul a Kárpátalján várakozó több tízezer ember ellátásához a beregszászi szeretetszolgálat közreműködésével, és támogatja a hosszabb időn át Magyarországon maradó családok beilleszkedését, integrációját – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI