Már több mint 110 sérültje van a Kijevet ért éjszakai légitámadásnak
Az orosz hadsereg kedd hajnalban az Ukrajna elleni háború egyik legpusztítóbb légitámadását hajtotta végre: több mint 440 drónnal és 32 rakétával támadták az országot. Különösen súlyos csapás érte Kijevet, ahol egy kilencemeletes lakóház teljes lépcsőháza omlott össze egy ballisztikus rakétatalálat következtében.
„A ballisztikus rakéta egy kilencemeletes lakóépületet talált el Kijevben. Egy teljes lépcsőház semmisült meg. A pusztítás egészen a pincéig terjedt, mivel közvetlen találatról volt szó” – jelentette Ihor Klimenko belügyminiszter.
Timur Tkacsenko, a Kijevi Városi Katonai Adminisztráció vezetőjének közlése szerint
előzetes adatok alapján a Kijev ellen végrehajtott kombinált támadásnak legalább 15 halottja és 114 sérültje van – közülük 59 embert szállítottak kórházba.
Tkacsenko elmondta, hogy a támadás egyik helyszínén tartózkodik, ahol jelenleg is megállás is zajlanak a mentési munkálatok, és keresik az esetleges túlélőket a romok alatt. Vitalij Klicsko polgármester beszámolója szerint a rakétacsapás több mint 40 lakást semmisített meg. „Lehetséges, hogy emberek rekedtek a romok alatt. Nem zárhatjuk ki, hogy az áldozatok száma tovább emelkedik” – figyelmeztetett a városvezető.
Ihor Klimenko belügyminiszter arról írt a Telegramon, hogy az ukrán főváros különböző kerületeiben összesen 27 helyszínt ért támadás. A célpontok között lakóépületek, oktatási intézmények és kritikus infrastruktúrák is szerepeltek. Elmondása szerint a mentőegységek több embert is sikeresen kimentettek a lépcsőházakból, lakásokból, illetve a romok alól.
Klimenko hozzátette, hogy az Odesszai területen további 6 ember sérült meg, míg a Kijevi és a Csernyihivi területen egy-egy sérültről érkezett jelentés.
Forrás: hirado.hu
Kapcsolódó: