Oroszországban terrorszervezetnek nyilváníthatják az ukrán Azov fegyveres alakulatot

Az orosz legfelsőbb bíróság május 26-án tárgyalja majd az Azov ukrán félkatonai alakulat terrorszervezetté nyilvánítását és tevékenységének betiltását orosz területen – közölte kedden az orosz igazságügyi minisztérium.

A bírósági iratok szerint a keresetet az orosz főügyészség nyújtotta be. Dmitrij Agranovszkij, a RIA Novosztyi hírügynökség által megszólaltatott jogi szakértő kijelentette, hogy ha a legfelsőbb bíróság terrorszervezetnek ismeri el az Azovot, amelynek tagjai ellen Oroszországban büntetőeljárás indult, akkor az alakulat minden tagjára 10-20 évi, a szervezőkre pedig 15-20 év börtönbüntetést szabhatnak ki.

Az Oroszországban neonácinak tekintett Azovnak 2014-ben kulcsszerepe volt az akkori kijevi erőszakos hatalomváltás elleni, oroszpárti lázadás elfojtásában Délkelet-Ukrajnában és Mariupol visszafoglalásában a szakadároktól. A Moszkva által idén februárban megindított, hivatalosan „különleges hadműveletnek” nevezett ukrajnai háborúban pedig az Azovi-tenger partján fekvő iparváros védelme volt a feladata a nemzeti gárda részévé vált alegységnek. Becslések szerint az alakulat több száz tagját tarthatják immár csaknem egy hónapja körülzárva az Azovsztal acélmű kazamatáiban.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a kedd délelőtti hadijelentésben azt mondta, hogy a körülzárt Azovsztalban egy nap alatt az Azov fegyveresei és az ukrán katonák közül 265-en tették le a fegyvert és adták meg magukat. Közülük 51-en súlyos sebesültek. Az orvosi ellátásra szorulókat a donyecki „népköztársaság” novoazovszki kórházába küldték ellátásra és ápolásra.

Ez volt az első eset, hogy Azov fegyveresei tömegesen adták meg magukat. Korábban tengerészgyalogosok tették le a fegyvert a mariupoli acélműveknél, mintegy másfél ezren.

Orosz sajtóforrások szerint kedden újabb Azov-fegyveresek adták meg magukat, de számukról estig hivatalos tájékoztatást nem adtak ki. A Rosszija 1 televízió szerint az oroszországi Taganrogból rabszállító kocsit is küldtek értük.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) a Telegram csatornáján bejelentette, hogy a testület nyomozói fogják kihallgatni a fogságba esett Azov-tagokat „az ukrán rezsimnek a Donyec-medence lakossága ellen elkövetett bűncselekményeivel” kapcsolatban. A detektívek meg fogják állapítani a foglyok személyazonosságát, és ellenőrizni fogják, hogy részt vettek-e a polgári lakosok elleni bűncselekményekben, és a vallomásokat összevetik az eddigi nyomozati anyagokkal.

Dmitrij Poljanszkij, az orosz ENSZ-nagykövet helyettese kedden a Twitteren közölte, hogy az Azov tagjai feltétel nélkül tették le a fegyvert. A diplomata a The New York Times közlésére reagált, amelynek szerzője azt állította, hogy „Ukrajna befejezte a harci küldetést Mariupolban”, és a fegyvereseket „evakuálták”, ami lap szerint „a harcok végét jelentette az Azovsztalban”.

„Nem tudtam, hogy az angol nyelvben ennyi lehetőség van annak az egyszerű hírnek a közlésére, hogy a nácik az Azovból feltétel nélkül megadták magukat” – írta.

Vjacseszlav Vologyin, az Állami Duma (parlamenti alsóház) elnöke a törvényhozás plenáris ülésén kijelentette, hogy a „náci bűnözőket” a fogolycserék során semmiképp sem szabad kicserélni, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy bíróság elé állítsák őket. Vologyin felhívta a figyelmet arra, hogy miközben Oroszország mindent megtesz a sebesült hadifoglyokkal való humánus bánásmód érdekében, addig az ukrán fél kegyetlenül bánik a hadifogságba esett emberekkel, meg is kínozza őket.

Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtószolgálata kedden közleményt adott ki, amelyben azt állította, hogy az Egyesült Államok Szíriában terroristák, egyebek között az Iszlám Állam (IÁ) nemzetközi terrorcsoport tagjainak körében toboroz zsoldosokat az ukrajnai háborúhoz. Az SZVR szerint a szíriai kurdok által őrzött börtönökből idén áprilisban mintegy hatvan 20-25 éves IÁ-harcost bocsátottak szabadon, akik a jordániai és az iraki határ közelében lévő et-Tanf amerikai bázison kiképzést kaptak az Ukrajnában való bevetéshez.

Az orosz hírszerzés úgy tudja, hogy et-Tanf a terroristák átképzésének központjává vált, ahol egyidejűleg mintegy félezer lojális, zömében a Kaukázuson túli területekről és Közép-Ázsiából származó dzsihadistát készítenek fel arra, hogy különleges alakulatokban elsősorban az orosz fegyveres erők egységei ellen hajtsanak végre felforgató és terrorista cselekményeket Szíriában, és most már Ukrajnában is. Az oktatás magában foglalja a beszerezhető páncéltörő rakétarendszerek, az MQ-1C felderítő és csapásmérő drónok, valamint a fejlett kommunikációs és megfigyelő berendezések kezelésének elsajátítását.

Forrás: mti.hu

Nyitókép: Illusztráció. Forrás: hirado.hu