Oroszországhoz csatlakoznának a luhanszki szakadárok

Leonyid Paszecsnyik, a Moszkva által függetlennek elismert szakadár ukrajnai luhanszki entitás vezetője vasárnap kijelentette, hogy hamarosan népszavazást tarthatnak a „népköztársaság” Oroszországhoz csatlakozásáról.


„Úgy gondolom, hogy a közeljövőben a köztársaság területén népszavazás lesz, amelyen a nép élni fog abszolút alkotmányos jogával, és kifejezi véleményét az Oroszországi Föderációhoz való csatlakozásról. Valamiért biztos vagyok benne, hogy ez így fog történni” – mondta.


A szakadár vezető azt állította, hogy a luhanszki lakosság túlnyomó többsége, amely „az elmúlt nyolc évben az ukrán hadsereg támadásainak kitéve és gazdasági blokád körülményei között élt, kizárólag Oroszország részéről érezhetett támogatást”.


Még nem jött el az ideje annak, hogy népszavazást tartsanak a luhanszki „népköztársaság” Oroszországhoz való csatlakozásáról – jelentette ki Leonyid Kalasnyikov, az Állami Dumának (parlamenti alsóháznak) a Független Államok Közössége ügyeivel, az eurázsiai integrációval és a határon túli oroszokkal való kapcsolattartással foglalkozó bizottságának vezetője vasárnap Moszkvában.

„Azt hiszem, ez nem a megfelelő pillanat erre. És aligha szükséges most ilyen kérdésekkel foglalkozni, amikor sorsdöntő események történnek a fronton” – idézi Kalasnyikovot az MTI.

Kijev is megszólalt a témát illetően.

A hamis népszavazások az ideiglenesen megszállt területeken jelentéktelenek, nincs jogi következményük. A világon egyetlen ország sem ismeri el az ukrán határok erőszakos megváltoztatását, ellenben felgyorsítja Oroszország elszigetelődésétnyilatkozta Oleh Nyikolenko, az ukrán külügyminisztérium szóvivője.

Fotó: Alexander Ermochenko. Luhanszki szakadárok orosz zászlókat helyeznek ki egy bankra Sztancija Luhanszka közelében.