Zelenszkij telefonon egyeztetett Trumppal

Az amerikai és ukrán delegációk február 26-án esedékes genfi tanácskozását, valamint a március elején esedékes háromoldalú, oroszukránamerikai megbeszéléseket vitatta meg telefonon Donald Trump éa Volodimir Zelenszkij – közölte szerdán este az ukrán elnök az X-en.

Zelenszkij szerint a telefonbeszélgetésben részt vett Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízott és Donald Trump amerikai elnök veje, Jared Kushner is.

„Beszéltünk azokról a kérdésekről, amelyekkel holnap Genfben foglalkoznak majd képviselőink a kétoldalú találkozón, valamint a teljes létszámú tárgyalócsoportok következő találkozójának előkészítéséről háromoldalú formátumban március legelején”

– írta az ukrán elnök.

Az utóbbi találkozóval kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy az lehetőséget teremt a tárgyalások vezetői szintre emelésére. „Trump elnök támogatja a lépések e sorrendjét. Ez az egyetlen módja a bonyolult és kényes kérdések megoldásának, hogy végre véget lehessen vetni a háborúnak” – fogalmazott.

Zelenszkij korábban arról számolt be, hogy Rusztem Umerov, az ukrán tárgyalódelegáció vezetője csütörtökön Genfben találkozik Steve Witkoffal és Jared Kushnerral, hogy Ukrajna háború utáni újjáépítéséről tárgyaljanak.

Nyitókép: korábbi felvétel, glavcom.ua

hirado.hu