Az Európai Beruházási Bank támogatná a kárpátaljai víz- és csatornarendszer korszerűsítését

Lilija Csernyavszkajaval, az Európai Befektetési Bank (EBB) ukrajnai képviselőjével találkozott Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke és Vaszil Hubal, a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal vezetője. A megbeszélésen Ungvár, Munkács és Beregszász vízellátásáról tárgyaltak – tette közzé a mukachevo.net hírportál június 16-án.

A három kárpátaljai város vízügyi vállalatai már két éve együttműködnek magyarországi partnerekkel, melynek során az ivóvíz minőségét vizsgálták, valamint a vízellátó rendszer fejlesztésének programját dolgozták ki.

A rendszer korszerűsítése érdekében felhasználhatják azokat a forrásokat, melyeket az Európai Befektetési Bank és az ukrán vidékfejlesztési minisztérium között létrejött hitelszerződésben írtak elő.

Az Ungvári, Munkácsi és Beregszászi Városi Tanács érdeklődését fejezte ki a hitel megszerzésének lehetősége iránt, mellyel a vízminőség javítását, a csatornarendszer felújítását és korszerűsítését érhetnék el.

Lilija Csernyavszka az ungvári víz- és csatornaművek megtekintése után elmondta, hogy kedvező feltételekkel nyújtanának segítséget. A kölcsönt harminc évre adnák, a törlesztést pedig elegendő nyolc év múlva elkezdeni.

Kárpátalja.ma