Kárpátalja vezető szerepet tölt be az Ukrajnában áthelyezett vállalkozások terén

Kárpátalja az első helyen áll Ukrajna megyéi között az áttelepült vállalkozások számának tekintetében. Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció (OVA) vezetője szerint ez az állami vagyonalappal való szoros és szisztematikus együttműködésnek is köszönhető.

Viktor Mikita kijevi munkalátogatása során Olena Batovával, az állami vagyonalap megbízott vezetőjével folytatott megbeszélést.

Az OVA vezetője megjegyezte, hogy Kárpátalján már 262 olyan vállalkozás kezdte meg működését, amelyek Ukrajna más régióiból települtek át megyénkbe a kialakult háborús helyzet miatt. Mint mondta:

– Továbbra is igyekszünk épületekkel és logisztikai eszközökkel segíteni ezeknek a vállalkozásoknak a munkáját. Az üzleti életben nagy az igény. A mi feladatunk, hogy teret biztosítsunk a régió lehetőségeihez mérten.

Kárpátalja.ma