Mibe fektessünk a mostani bizonytalan környezetben?

Az elmúlt hetek hisztérikus tőkepiaci folyamatait látva a Reuters összegyűjtötte, hogy a mostani hektikus piacon az egyes elemzők szeint melyek lehetnek a következő időszak során kedvező hozammal kecsegtető befektetések Amerikában a kockázatvállalási hajlandóság és az időtáv függvényében.

Részvények

A világ részvényindexeinek elmúlt egy hónap során látott heves, 20-30%-os eséseit látva már több elemző is optimizmusának adott hangot. Brad Sorensen, a Charles Schwab piac- és szektorelemzési részleg vezetője szerint a mostani eladási hullám túl hevesre sikeredett, mely eredményeként egy szép visszapattanás szemtanúi lehetünk majd a ciklikus szektorok vezetése mellett. Ennek megfelelően Sorensen az ipari és a technológiai társaságok részvényeit favorizálja.

Jason Ware, az Albion Financial Group elemzője szintén kedveli a technológiai szektor – főként a cloud computing (felhő alapú számítástechnika) és a digitális adatfeldolgozó vállalatok – részvényeit, melyek mellett az elemző szereti a mezőgazdasági gépeket gyártó társaságok papírjait, miután ezek iránt erős maradhat a kínai és a fejlődő piaci kereslet. A részvények vásárlását a jelentős zuhanásokat elkönyvelő napokon érdemes elkezdenünk Ware javaslata szerint.

Sam Stovall, a Standard & Poor’s elemzője a kockázatok csökkentése érdekében a defenzív szektort favorizálja, köztük a közszolgáltatókat, melyek viszonylag stabil árbevétellel és a mostani kötvényhozamokhoz képest kedvező osztalékhozammal kecsegtetnek.

Kötvények

A mostani alacsony hozamkörnyezetben az amerikai állampapírok vásárlása a mostani rekord alacsony szintek közelében nagyon nagy biztonsági játéknak tekinthető, ám az elemzők szerint vannak más kedvező kötvényvásárlási alternatívák is.

Kathy Jones, a Charles Schwab kötvény stratégája szerint érdemes lehet jó befektetési fokozattal rendelkező vállalati és önkormányzati kötvényeket vásárolni. Továbbá Jones a nem dollárban denominált fejlett piaci kötvényeket is kedveli. A kockázatok csökkentése végett a Charles Schwab kötvény stratégája egy olyan stratégiát ajánl, mely alapján megvesszük a rövid és hosszú távú kötvényeket, miközben távol maradunk e két időtáv közé eső tartományba sorolhtó kötvény lejáratoktól. jones emellett felvázolt egy olyan stratégiát (létra) is, mely 100%-ban 10 éves kötvényekből ám, és e portfóliónak minden évben az egy tizede jár le, amit újra be lehet fektetni újabb 10 éves kötvények vásárlásába.

Ingatlanok

Az amerikai családi házak és lakások vásárlása kapcsán még nem látják a fényt az alagút végén az elemzők, akik szerint továbbra is sok az eladatlan és a hitel vissza nem fizetése miatt árverezés alatt álló ingatlan. Ezek pedig a következő időkben is nyomás alatt tarthatják az árakat, így a vásárlást csak a hosszú távban gondolkozóknak ajánlják.

A kereskedelmi ingatlanok terén Alexander Goldfarb, a Sandler O’Neill + Partners elemzője szerint már vannak jó vételi lehetőségek Amerikában. Ő személy szerint az apartmanok, a minőségi bevásárló központok és a diákszállások (albérletek és kollégiumok) esetén lát kedvező vételi lehetőségeket.

Árupiac

A tőzsdén kereskedett legnépszerűbb arany ETF, a SPDR Gold Trust Amerikában minden más ETF-nél nagyobb népszerűségnek örvend napjainkban, így nehéz azzal a kijelentéssel vitatkozni, hogy lassan már kezd túlvetté válni a nemesfém. Jason Ware, az Albion Financial Group elemzője szerint azonban vannak más nyersanyagok is, melyek kedvező árfolyam mozgások elé nézhetnek. Ware két kedvence a szójabab és a kukorica, melyek iránt az elkövetkezendő években is nőhet a fejlődő piaci, főként a kínai kereslet.

Bankbetétet

A biztos befektetések körében a pénzpiaci alapok helyett a bankbetéteket favorizálják az elemzők Amerikában, mivel a banki betétekre vonatkozik az ottani betétbiztosítási alap, a Federal Deposit Insurance biztosítása. Így biztonságban tudva a pénzünket várhatunk egy megfelelő időpontra, amikor kedvező beszállási lehetőségek adódnak más kockázatosabb eszközosztályokban. (Amerikával ellentétben a magyar bankbetéteken azonban reálhozamot is tudunk realizálni.)

portfolio.hu