Mikita

Mikita: ha áramot akarunk, akkor magunknak kell előállítanunk

Viktor Mikita, Kárpátalja kormányzója június elsején fejtette ki álláspontján a Facebook-oldalán a megye energetikai kérdésében annak tükrében, hogy szombatra virradóra két cirkálórakéta sértette meg a kárpátaljai légteret.

A kormányzó tájékoztatott arról, hogy az orosz haderő folytatja az ország energetikai infrastruktúrájának pusztítását.

Mikita kifejtette, hogy a szombatra virradóra Kárpátalja légterébe behatoló két cirkáló rakéta tényének „mindenkit vissza kell térítenie a valóságba”, és – szavai szerint – azokat a furcsa narratívákat, miszerint a hegyek, szomszédos államok vagy felsőbb hatalmak megvédenek, el kell felejteni.

„A régió létfontosságú tevékenységének biztonságát csak az energiaszektor decentralizálásával lehet biztosítani. Ha áramot akarunk, akkor azt magunknak kell előállítanunk, helyben, modern, csúcstechnológiás megoldásokkal”

– jelentette ki Mikita. Taglalta, hogy a megyéknek módot kell találniuk erre, platformokat kell teremteni a befektetők számára, a legjobb feltételeket kell kínálni, és ezeket a javaslatokat hazai és nemzetközi platformokon kell bemutatni. „Ezt a folyamatot már a háború első hónapjaiban elkezdtük” – jegyezte meg.

Mikita a megújuló energiaforrások fontosságát sulykolta.

„A nap-, víz- és szélenergia-termelés kombinációja a környezetvédelmi előírások betartásával az egyetlen módja a közösségek energiabiztonságának”

– írta, hozzátéve: félre kell tenni azt, hogy egyes halfajok, növények eltűnhetnek, vagy megcsappan a turisták száma.

„Mindez kétségtelenül fontos, de mindenképpen másodlagos lesz, ha nem lesz villamosenergia az otthonokban, a gyerekeknek gyertyafénynél kell tanulniuk, az embereknek nem lesz jövedelmük, hogy etessék a családjukat, és megszűnnek az Ukrán Fegyveres Erőket finanszírozó vállalkozások és bevételeik”

– magyarázta.

„Tavaly mindenki megérezte, milyen az, amikor 16 órán keresztül nincs áram”

– jegyezte meg.

Kiemelte: idén ezidáig 700 millió hrivnyával támogatták a katonaságot.

„Az ország háborúban áll, ez nem valahol máshol van, hanem itt és most történik. Vagy mindannyian elkezdünk pragmatikusan gondolkodni, vagy holnap az ellenség fogja diktálni, hogy milyen körülmények között fogunk élni”

– zárta gondolatait Mikita.

Kárpátalja.ma

Nyitókép: korábbi felvétel, Kárpátalja.ma