Óriási iramban veszik az aranyat a jegybankok

A korábbi várakozásokat is jócskán felülmúlhatja a jegybankok idei aranyvásárlása. A feltörekvő országok központi bankjai mellett az idei év első felében már az európai bankok is nettó vásárlókká váltak összességében, így idén akár már nettó 500 tonna arannyal is bővülhet az országok aranytartaléka, míg tavaly mindössze nettó 77 tonnát vásároltak a jegybankok – írja a MoneyControl, a GFMS adataira hivatkozva.

A központi bankok idén akár nettó 500 tonna aranyat is vásárolhatnak – derült ki a Thomson Reuters GFMS előrejelzéséből. Egy hónappal korábban még nettó 336 tonnányi jegybanki aranyvásárlást valószínűsítettek az elemzők. A 90-es években még az aranytartalék leépítésén fáradoztak a világ jegybankjai, a fokozódó inflációs félelmek és a devizák esetleges elértéktelenedése viszont teljes fordulatot hozott, az aranyra ismét elkezdtek úgy tekinteni, mint egy pénzre, amelynek helye van a tartalékok között.

A jegybanki aranyvásárlás elsősorban a magas folyó fizetési mérleg többlettel rendelkező feltörekvő országoknál volt jellemző, miközben a fejlett jegybankok az elmúlt években – még ha egyre kisebb mértékben is, de – nettó eladók voltak. Tavaly a világ jegybankjai mindössze nettó 77 tonna aranyat vásároltak a GFMS szerint, és 192 tonnát a WGC adatai alapján, miközben csak az idei első félévben 216 tonnát vettek – olvasható a GFMS közleményében. Ehhez az is hozzájárult, hogy a főként ázsiai jegybanki vásárlások mellett már az európai jegybankok is nettó vásárlókká váltak az elmúlt negyedévekben. A jegybankok vásárlása nem csak mint közvetlen keresleti tényező segíti az arany emelkedését, de erősíti a nemesfém iránti bizalmat is.

Az arany ára átlagban 1770 dollár lehet az idei negyedik negyedévben, és 2012 első félévében tetőzhet, majd a nemesfém árának enyhe mérséklődése várható – fogalmazott a GFMS fémpiaci elemzési részleg vezetője. Véleményük szerint az európai adósságválság rendeződésével elindulhatnak a kamatok felfelé, ami 2013-ra már az arany esését eredményezheti. Abban az esetben azonban, ha a jelenlegi gazdasági környezet nem javult a következő három évben, az arany továbbra is népszerű célpontja maradhat a befektetőknek, az árfolyama pedig tovább emelkedhet.

portfolio.hu