Pluszadóval terhelik az importot

Ukrajna ideiglenesen 5-10 százalékos pluszadót vet ki az országba behozott termékekre – tájékoztatott Natalija Jareszko pénzügyminiszter február 16-án.

– Az erről szóló határozatot ma fogadták el. Amint kész lesz azon gyógyászati és energetikai termékek listája, amelyek mentesülnek az új adó aló, azonnal érvénybe lép a rendelet – idézi a minisztert az Interfax.

2014 végén a Legfelsőbb Tanács a fizetési mérleg hirtelen romlása miatt fogadta el az importra kirótt pluszadóra vonatkozó javaslatot.

A dokumentum értelmében 10 százalékos pluszadót vetnek ki az élelmiszerekre, a szeszes és alkoholmentes italokra, az állati és növényi zsírokra, dohánytermékekre, ecetre, élő állatra, s 5 százalékos pluszadót rónak minden más termékre, kivéve az alapvető termékeket, mint például az energiahordozókat és egyes gyógyszereket.

Az Állami Statisztikai Hivatal információi szerint 2014-ben az import összege 54,38 milliárd dollárt tett ki.

Kárpátalja.ma