Publikálták a vámtörvény módosításait

Hivatalosan is közzétették az ukrán adótörvény módosítását.

A változtatásokat az előzőleg elfogadott A pénzügyi csőd elkerüléséről és az előfeltételek megteremtéséről Ukrajna gazdasági növekedéséért elnevezésű törvény indokolta.
Az új adótörvény értelmében a 150 eurót meghaladó termékek vámkötelesen hozhatók be Ukrajnába mind természetes, mind jogi személyek által. A postai úton természetes személyeknek szállított, 150 euró és 10 ezer euró közötti értékű termékekre, az értékük 10 százalékának megfelelő, de 10 eurónál nem kevesebb összegű adót vetnek ki.
A korábbi vámtörvény lehetővé tette az országba szárazföldi és vízi úton beutazók számára, hogy 500 euró értékig vámmentesen hozzanak be termékeket Ukrajnába. Az országhatárokat légi közlekedéssel átlépők csomagjai számára az adómentesség 1000 euró értékig, és 50 kg súlyig volt érvényes.
A törvény sok olyan kárpátaljai lakost érint, akik külföldről hoznak be árut értékesítés céljából.
A transkarpatia.net nyomán.