Tizenegy éve nem változott a gyermektámogatási összeg Ukrajnában
A gyermek születésekor nyújtott állami segély teljes összege jelenleg 41 280 hrivnya Ukrajnában. Ez az összeg pedig 2014 óta változatlan.
Ebből egy összegben 10 320 hrivnyát fizet az állam, majd 3 év alatt havonta 860 hrivnyát.
A Suspilne Media tájékoztatása szerint ez az összeg nem sok mindenre elég, hiszen a gyermeknek tápszerre, pelenkára, törlőkendőre minden hónapban szüksége van, és akkor még a ruhákat, higiéniai eszközöket és betegség esetén gyógyszereket nem is említettük.
Egy édesanya elmondta, hogy az első összegből sikerült venniük egy kiságyat és egy pelenkázóasztalt. Azonban a 860 hrivnyából már az egy hónapra szükséges pelenkára sem telik.
Egy csomag nedves törlőkendőt átlagára 29-30 hrivnya, egy 34 darabos pelenka átlagára pedig 500-600 hrivnya körül mozog.
Tehát jól látszik, hogy az állami támogatásból még egy hétre sem elegendő törlőkendő és pelenka vásárolható.
Az Ukrán Legfelsőbb Tanács 2024 novemberében törvényjavaslatot nyújtott be a támogatás emeléséről. A javaslat értelmében az egyszeri gyermektámogatási összeg 260 000 hrivnyára emelkedne. Előrelépés azonban azóta sem történt az ügyben.
Több képviselő is hangsúlyozta, hogy Ukrajnában demográfiai válság van. Felhívták a figyelmet arra, hogy minden ukrán családnak több gyermeket kellene vállalnia, azonban annak érdekében nem tesznek lépéseket, hogy ehhez megteremtsék a feltételeket.
A minimálbér 2014-ben 1218 hrivnya volt, a gyermeklétminimum pedig 1032 hrivnya volt. Jelenleg a minimálbér 8000 hrivnya, a gyerekek esetében a létminimum pedig 2563 hrivnya.
Az élelmiszerárak emelkedéséről pedig nem is kell beszélni, hiszen hetente emelkednek az árak.
Ennek ellenére a gyermek születésekor járó támogatás összege tizenegy éve ugyanannyi.
A november 19-én elfogadott 2025-ös költségvetés pedig továbbra sem biztosít forrást az újszülöttek kiegészítő kifizetésére.
Irina Dacenko, a Sevcsenkivszkij Körzeti Lakossági Szociális Támogatási Osztály állampolgárok fogadó osztályának vezetője elmondta, hogy a támogatást online és személyesen is lehet igényelni.