Smihal

Ukrajna új gazdasági stratégiát dolgoz ki

A háborús időszak alatt Ukrajna új gazdasági stratégia bevezetését tervezi, mely segíti a fennmaradást, valamint hozzájárul a háború utáni időszak fellendítéséhez – írja az ukrinform.net Denisz Smihal miniszterelnök nyilatkozatára hivatkozva.

A tervezet nyolc programot tartalmaz. Elsőként a mikrovállalkozások támogatása a cél, majd a kis- és középvállalkozókat segítenék vissza nem térítendő pályázatok révén. A program kedvezményes hitelt is biztosít. A jelentkezéseket a Gyija nevű alkalmazáson keresztül lehet benyújtani.

Ugyancsak vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a fafeldolgozással, bútorgyártással, ruházati cikkek és kiegészítők gyártásával, építőanyag előállításával foglalkozó vállalkozások. Az érintettek elsősorban beszerzésekre pályázhatnak.

A miniszterelnök elmondta, hogy pályázóként azok a mezőgazdászok is részt vehetnek a programban, akik melegházak építését tervezik, különös tekintettel a kéthektáros kiterjedésűekre. A program legfeljebb 3000 melegház építésére nyújt keretet.

A negyedik program a gyümölcsösök és különféle ültetvények telepítését támogatja.

A projekt következő része az IT-szektort érinti: induló informatikai vállalkozók támogatása a cél. Az anyagi keret fejlesztésre, munkaerő-felvételre, modellezésre fordítható.

A projekt hatodik pontja szintén az IT-részleget érinti, melynek keretében informatikai képzések megvalósítására pályázhatnak. Az állam összesen 60 000 ukrán állampolgár képzését fogja finanszírozni, akik majd ezen a területen tudnak elhelyezkedni.

A miniszterelnök szerint ez a projekt a gazdasági növekedés mozgatórugója lehet, emellett pedig motivációt jelenthet az állampolgároknak, hogy Ukrajnában maradjanak.

Kárpátalja.ma