A bűnbánatot jelképező gyertyát is meggyújtották Beregszász főterén

Az utolsó gyertyát is meggyújtották a Beregszász főterén elhelyezett adventi koszorún december 20-án.

A gyertyagyújtás és a közös adventi ünneplés házigazdája ezúttal a Beregszászi Református Egyházközség volt. A gyülekezet nevében Maksai Attila lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket Angelus Silesius gondolatával: „Ha Krisztus ezerszer is megszületik Betlehemben, de benned nem, te attól még örökre elveszett maradsz.”
A koszorú negyedik, bűnbánatot kifejező gyertyáját dr. Váradi Natália, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense gyújtotta meg. Az est folyamán adventi gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel Molnár János római katolikus esperes-plébános és Margitics Volodimir görögkatolikus áldozópap. Egy-egy énekkel szolgált a református gyülekezet kamarakórusa és férfikara, a Dalárda. Verssel színesítette az eseményt Taracközi Lídia és Abigél.

Végezetül Taracközi Ferenc, a gyülekezet vezető lelkésze szólt a megjelentekhez. Elmondta, meg kell tisztítani életünket, ünneplésünket, rendezni dolgainkat, csak így lesz kedves Isten előtt ünneplésünk.91741_1

A főtéri programot követően a gyülekezet legfiatalabbjai Oscar Wilde A boldog herceg című darabját mutatták be a református gyülekezet nagytermében. A Gál Natália és Taracközi Marianna vezetésével elkészült műsor méltó zárása volt az estének és advent negyedik vasárnapjának egyaránt.

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma