Spanyolországba látogatott Volodimir Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán Madridba érkezett, ahol több találkozó és tárgyalás vár rá. A megbeszélések középpontjában Ukrajna légvédelmének megerősítése, a lakosság védelme, valamint a két ország közötti védelmi együttműködés fejlesztése áll.
Az ukrán államfő Telegram-bejegyzésében hangsúlyozta: elsődleges céljuk az ország légvédelmi képességeinek bővítése, az emberek biztonságának szavatolása, valamint a védelmi ipari együttműködés és a hadiipari termelés fejlesztése.
Köszönetet mondott Spanyolországnak az eddigi segítségért, és jelezte, hogy újabb támogatási lépésekről is egyeztetnek.
Zelenszkij arról is beszámolt, hogy a következő napokban az amerikai partnerekkel is kapcsolatba lépnek. Az ország a szövetségeseivel összehangolva dolgozik azon, hogy konkrét eredményeket érjen el a biztonság és a béke megteremtéséhez szükséges további lépések terén – közölte az elnök.
Nyitókép: képernyőfotó
