A Nefelejcs-programok nyári élményhete

A Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásával egy egészhetes kiránduláson, ún. napközis-táboros alkalmakon vehettek részt a Mezővári „Nefelejcs” Fogyatékkal Élők Oktató-Fejlesztő Központjának gyermekei.

Ez azt jelenti, hogy a fiatalok számára július utolsó hetét sokkal színesebbé, érdekesebbé, változatosabbá tudták tenni.

Hétfőn két busszal érkeztek meg a Makkosjánosi határában fekvő Dino-parkba, amelynek tulajdonosa a 28 fős társaság számára ingyen belépőket biztosított. A délután pedig beregszászi fagyizással, sétával, fornettizéssel telt.

Kedden a Perényi Kultúrkúriában folytatták tevékenységünket, részt vettek egy kézműves, hagyományőrző, népzenei foglalkozáson. A gyerekek citeráztak, táncoltak, énekeltek, kézműveskedtek, kipróbálták a játszóteret, sőt, még labdacsörögét is sütöttek. Hatalmas élmény volt számukra.

Szerdán strandolás következett az Alexandria Vendégházban, Beregszászon. Ide főleg a kisebbeket mehettek, mivel a nagyok már korábban részt vettek egy hasonló programon Beregdédában. A fürdőzés egészen délután 5 óráig elhúzódott. Nagyon élvezték a gyerekek a vizet, a csúszdákat. Az ebéd, a fagyizás is megoldható volt helyben, mindenki talált kedvére való finomságokat. 

Csütörtökön ellátogattak a beregszászi Mustang sportcentrumba. Megtekintették a konditermet, a gyerekek kipróbálták a gépeket, minden kérdésükre választ kaptak az edzőterem vezetőjétől, majd megnézték a lovakat, aztán közös ebéddel, illetve fagyizzással zárult a délután.

Pénteken a mozgás és a sport került előtérbe. A „Nefelejcs” területén különböző akadály-, ügyességi pályákat készítettek elő a gyerekeknek, amelyeket vizes játékokkal, valamint vetélkedőkkel bővítettek ki. A napot, illetve a hetet pedig szalonna-és pizzasütéssel zárták.

Ezeknek a gyerekeknek a központban töltött napok felérnek egy kirándulással. Ők nagyon sokszor csak ide mozdulnak ki otthonról. Ezért az intézmény vezetői és munkatársai nagyon örültek ennek a felajánlásnak, és úgy akarták megszervezni a hetet, hogy valóban nagyon sok élménnyel gazdagodjanak a fiatalok.

Nagyon nehéz a jelenlegi helyzet. A központ próbálja segíteni a családokat élelmiszercsomagokkal. Az intézményben is vannak nehéz napok, de az apró örömök mindig előre viszik a kollektívát.

Isten áldja meg minden segítő szándékú ember életét!

A központ köszönetét fejezi ki a Magyar Református Szeretetszolgálat nagylelkű támogatásáért.

Zán Fábián Judit

intézményvezető

Forrás: refua.tirek.hu