Adventi lelkigyakorlatot tartott a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet

A karácsonyra való készülés jegyében lelkigyakorlatot szervezett a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) november 24–26. között az ungvári járási Viharoson.

A görögkatolikus egyház karácsony előtti böjti időszaka november 15-én vette kezdetét. A 40 napos felkészülési időszak jó lehetőség a testi-lelki-szellemi megtisztulásra. A hívek böjttel, imádkozással, lelki napokkal, gyónással, lelki olvasmányokkal, a mulatságok kerülésével és jó cselekedetek gyakorlásával igyekeznek felkészülni Jézus Krisztus megszületésének ünnepére.

A GISZ által szervezett lelkigyakorlatra 16 év feletti fiatalokat vártak. A számos egyházközségből érkező 42 fő részvételével megtartott háromnapos program vezetője Pősze Roland mátyfalvi görögkatolikus áldozópap volt. Az előadásai, valamint az azokat követő beszélgetések központjában Jézus Krisztus állt. A jelenlévők a „Mit kezdjek Jézussal? Befogadjam, kerüljem vagy elutasítsam?” kérdésekre keresték a választ.

Az elmélkedéshez Ferenc pápa Krisztus él kezdetű, fiataloknak szóló apostoli buzdítását vették alapul.

Emellett imaórákkal, gyónással tették teljessé a lelki felkészülést.

A hétvége alatt a szervezők a kikapcsolódásra is lehetőséget biztosítottak: játékokkal, fürdőzéssel, kötetlen beszélgetésekkel tették még teljesebbé az együttlétet.

A lelkigyakorlat a vasárnapi közös szent liturgiával ért véget.

A GISZ programját a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma