Az ősz a szép halál

A fák és a természet tavaszi, a zöld minden árnyalatát felvonultató üde divatbemutatója és a nyár élénk, harsány színkavalkádja után az ősz átvált a sárga, a narancs, a piros, a vörös és a barna végtelen árnyalataira, hogy előkészítse a tél egyhangú szürkeségét és megnyugtató fehérségét. A legszebb formában, a legszínpompásabb állapotban tér téli nyugovóra a természet, vesztik el csodálatos lomkoronájukat a fák, hal meg jelképesen minden, ami élet. Szépen készíti elő Isten a halottat a temetésre. És ők mintha dacolva tiltakoznának az elmúlás ellen, amikor büszkén felöltöznek legszebb ruhájukba, mint az éjfélkor színes ruhában megjelenő új asszony. Mert valójában új élet, új szakasz kezdődik. Minden a megújulást, az adventet, az eljövendőt készíti elő. A látványos elbúcsúzás a visszajövetel szép ígéretét hordja magában.

Szép ilyenkor a természet. Ha valaki ebben az időben legalább egyszer nem csodálkozik rá a természet csodálatos világára, Isten végtelen gazdagságú színes kreativitására, az elmúlásról való sóhajtozás és a szeretteinkre való gondolás közben nem jut eszébe a szüntelen megújulás, az újraformázás, a visszaalakítás, a helyreállítás őszi üzenete, annak kimarad valami az életéből. Az álljon fel rögvest a képernyő(k) elől, és szaladjon ki a természetbe, engedje magába a nap sugarainak utolsó erejét, gyűjtsön diót, gesztenyét, túrjon bele az avarba, és hallgassa a levelek rezdülését, susogását, haláluk halk tusáját. Tobzódunk a gazdagságban, a sárga, a narancs, a piros, a vörös, a bordó levelek meggazdagítják az életünket, hogy a gyümölcsöket ne is említsük. A szép halál megszépíti életünket. Mert ami mulandó, mind elmúlik. De a halál az életet készíti elő. A halál itt szép. A még szebb életet hívja közel hozzánk. Az öröklétet.