„Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem” – dicsőítő délutánt tartott a KRISZ

A fenti zsoltár volt a vezérigéje a Kárpátalja Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) Beregi Alapszervezete által szervezett dicsőítő délutánnak, melyet a beregszászi református templomban tartottak január 31-én. Az alkalom célja, hogy a fiataloknak – a karanténszabályok betartása mellett – olyan lehetőséget teremtsen, ahol közösségben lehetnek egymással és Istennel is.

A rendezvény kezdetén Illés Viktória, a KRISZ Beregi Alapszervezetének elnöke köszöntötte a megjelent fiatalokat. Az alkalom fő irányvonala Isten dicsőítése, a nehéz időkben való hálaadás volt, ennek zenei alapját és a meghitt hangulatot a Laudis együttes biztosította. Dankó Csaba beregszászi fiatal az Istennek szentelt élet áldásairól tett bizonyságot.

Az énekes dicsőítés közben Margitics János beregszászi ifjúsági lelkész hirdetett igét. A tiszteletes rávilágított az Istennek szánt élet fontosságára, a Mindenható melletti tudatos döntésre. „Ne féljünk, hogy lemaradunk valami fontosról, ha Istennel járunk, hisz épp akkor kezdődik az igazi élet, ha életünket Neki szenteljük” – biztatta a fiatalokat a lelkipásztor.

A program záró részében Sipos József, a KRISZ elnöke elmondta, a fiatalság szomjazik a közösségre, a társaságra és Isten igéjére, így a jelenlegi helyzetben kiemelten fontos, hogy közel engedjük magunkhoz Istent, hagyjuk, hogy Ő enyhítse lelki szomjúságunkat.

Az alkalmat Balázs Antal lelkipásztor gondolataival és imádságával zárták.

Horváth Gabriella
Kárátalja.ma