A Fájdalmas Szűzanyáról nevezett kápolna búcsúnapja Huszton
Van-e nagyobb fájdalom annál, mint amikor egy édesanya gyermeke szenvedését vagy netalán halálát éli meg? Egy olyan személy elmúlását látja ilyenkor, akit világra szült, karjaiban dédelgetett, és jelen volt, amikor kimondta első szavát, megtette első lépését. Egy anya minden mozdulatával, minden szavával azt üzeni gyermekének egy életen keresztül: „Élj!” És ha az élet helyébe a halál lép, az egy anya számára a kínok kínját jelenti.
Nagypénteken Mária szenvedése is mérhetetlen volt. Nemcsak fia halálát látta, hanem szemtanúja volt elítélésének, megkínzásának és egész keresztútjának. Oly fontos ez a szenvedésben való részvétel, hogy a Római Katolikus Egyház külön napot is szentel a Fájdalmas Szűzanyának: szeptember 15-ét. Huszton a várdombon található temető kápolnájában a hívek ezen a napon ünneplik a búcsút, melyet idén is mély áhítattal és imádságos lelkülettel éltek meg.
A szentmise előtt a jelenlévők keresztutat jártak, mely során elmélkedtek Jézus szenvedésein. Ezután következett a szentmise, amelyen Szulincsák Sándor atya huszti plébános, Felső-Tisza-vidéki esperes köszöntötte az egybegyűlteket, valamint Kvascsuk András técsői plébánost és Molnár János beregszászi esperes-plébánost, püspöki helynököt, aki az ünnep szónoka és főcelebránsa volt.
János atya a szertartás elején elmondta, hogy az előző napon, szeptember 14-én Beregszászban a Szent Kereszt Felmagasztalását ünnepelték, és az ő szívében ez a két ünnep szorosan összekapcsolódik. Szűz Mária együtt szenvedett Szent Fiával, csatlakozott az ő keresztútjához, átölelte Szent Keresztjét.
Prédikációjában János atya a Szűzanya elmondhatatlan fájdalmáról beszélt, akinek a szívét tőr járta át. De közben hangsúlyozta annak fontosságát, hogy saját fájdalmunkban is vegyük észre: Égi Édesanyánk ott van mellettünk. Osztozik a mi fájdalmunkban is, hiszen tudja, mit jelent, ha szenvedni látjuk gyermekünket. Ez az osztozás, a szenvedésben való részvétel maga az ajándék.
Mert Isten számára a szenvedés tökéletes talaj ahhoz, hogy a megújulás, a megtérés és a kegyelem forrása legyen.
A szentmisén különösen azokért az édesanyákért imádkoztak, akik elveszítették gyermekeiket. Jelenleg Ukrajnában ez egy rendkívül fájó téma, különösen azoknak a családoknak, akiknek fiai a háborúban estek el. De mérhetetlen azoknak az anyáknak a fájdalma is, akiknek a fiai eltűntek, és mindennap várják azt a telefonhívást, amikor meghallhatják a szavakat:
„Anya, életben vagyok!”
A temető hangulata, az énekek szövege és az emléknap jellege szomorúságot vetíthetett az ünnepre – mintha a sötétség legyőzné a fényt. A hangsúly mégis azon van, hogy ez a nap egy ünnep. Attól ünnep, hogy van képességünk és kegyelmünk osztozni a Szűzanya fájdalmában, osztozni Jézus szenvedésében. Ugyanígy egymást is segíthetjük a kereszthordozásban, ezáltal kifejezhetjük együttérzésünket és szeretetünket. És ez a képességünk legyőzi a sötétséget. Istennek legyen hála ezért!
Fehér Rita