Görögkatolikus rekollekciót tartottak Beregszászban

A Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület a papcsaládok házaspárjai számára tartott rekollekciót a beregszászi Ortutay-kollégiumban.

A lelki délután vezetője Makkai László, a Miskolci Egyházmegye görögkatolikus papja, pasztorálpszichológus, lelkigondozó, a Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon, valamint a Görögkatolikus Roma Szakkollégium igazgatója volt.

Előadása témájául a 2020-tól kialakult Covid-járványhelyzet testi-lelki-szellemi kihívásait, és annak megoldásait választotta.

László atya arról beszélt, hogy a koronavírus teremtette kényszerpihenő, a templomok bezárása, az online-szertartásvégzés nemcsak a hívekre volt negatív hatással, hanem a papokat és papfeleségeket is megviselte. Többeknél mentális problémákat okozott az új helyzet.

Ugyanakkor mások megpróbálták átértékelni az addigi életüket, és valami egészen újba fogtak bele. Volt, aki sportolni kezdett, mások tanulással, olvasással, zenéléssel vették fel a harcot a pandémia okozta gondokkal.

Azt is elmondta az előadó, hogy a járványtól – vagy a kárpátaljai papcsaládok esetében a háborús időtől – függetlenül is lehetnek olyan időszakok az ember életében, amikor nem találja a helyét, megreked a hivatásában, kiég.

Figyelni kell az erre utaló jeleket, és időben el kell kezdeni helyes útra visszavezető terápiát.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy különösen érintettek ebben a problémában a segítő munkát végzők: az orvosok, a tanárok és a lelkészek.

Ám azt is hangsúlyozta, hogy nem szégyen segítséget kérni. Fontos a gyónás, a lelki vezetés. S ha kell, mentálhigiénés szakemberhez, pszichológushoz is érdemes fordulni.

Az előadást követően a jelenlévők kérdéseket tehettek fel László atyához, majd kötetlen beszélgetés formájában folytatódott a rekollekció.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma