Álmaink átadása
Életünk során folyamatos történések sorozatát éljük meg. Megszületünk, óvodába, iskolába járunk, aztán eltelnek az évek, és már csak azt vesszük észre, hogy mi is felnőttek lettünk. Nemrég még gondtalan gyermekként éltük a világot, aztán hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy mennyi minden történt velünk. Ezen az úton tanulunk, elbukunk, csodákat és csalódásokat élünk meg. Tapasztalatot szerzünk, fejlődünk. Megpróbáljuk megtalálni életcélunkat, hisz valahol belül érezzük, hogy kell lennie valaminek, ami a mi feladatunk.
Legtöbben szeretnénk ezt minél hamarabb megtalálni. Még fiatalon, amikor tele vagyunk energiával és buzgón keressük az ajtókat, amik kinyílhatnak előttünk. Terveink vannak, amiket meg szeretnék valósítani, és érezzük, van is rá képességünk, adottak a lehetőségek.
Ma, egy nappal a nyár előtt nem is lehetne ez a téma aktuálisabb. Ilyenkor a tanulók fellélegeznek, mert megszólal a csengő, ami a nyári szünet kezdetét jelzi és a diákok már érzik a vizsgaidőszak végét. Vannak, akik izgalommal gondolnak a nyárra, mert új környezetbe kerülnek, néhányan utazni fognak, nyári munkát vállalnak, esetleg megházasodnak.
Úgy ahogy neked is, Kedves TeSó, nekem is voltak ilyen állomások az életemben. Egyetemistaként minden álmom az volt, hogy bejárjam a világot, utazzak, amikor csak lehetőség nyílik rá. Elszántan beszéltem az elképzelt jövőmről mindenkinek, aki csak megkérdezte, és biztos voltam benne, hogy ez lesz az én utam. Így jelentkeztem önkéntesnek, nyári munkára, angol tanfolyamokra. Ezt mind nem itthon, hanem szerte a nagyvilágban. Nagyon vágytam rá, de egyszer sem sikerült. Csalódott voltam? Persze! Nem értettem, miért pont nekem nem sikerül, hisz úgy éreztem, nálam senki nem vágyik jobban erre.
Emlékszem, egyszer annyira elkeseredve ültem egy alkalmon, aztán elkezdte a dicsőítő csapat énekelni az Írd át álmaim, amire akarod című éneket. Hallgattam a szöveget és csak sírtam. Hosszú út volt, de lassan elkezdtem hozni Isten elé a megkopott álmaimat a szétfoszló vágyaimmal együtt. Ő pedig gyengéden átölelt, és vitt előre, az általa megálmodott úton. Ma már hálás szívvel gondolok vissza és sokszor kérem, emlékeztessen arra, hogy Ő az, aki a legjobb irányt mutatja nekem.
Az életünk képkockái megállás nélkül pörögnek, ezen nem változtathatunk. Az viszont a mi felelősségünk, hogyan döntünk az életünk egy-egy állomásánál. A vágyaink után megyünk vagy a legjobb helyre visszük őket. Isten elé, Aki mindenkinél jobban tudja, hogy mit tervezett az életünkkel, Aki jobban ismer bennünket mindenkinél, még saját magunknál is. A zsoltárok 139. részében, ezt olvashatjuk:
„Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden be volt jegyezve, a napok is, amelyeket szántál nekem, bár még egy sem volt meg belőlük.” (Zsolt 139,16)
Aki a napokat is tudja, hogy a földi életem majd milyen hosszú lesz, az ne tudná, hogy mi a feladom, a célom ebben az életben? Persze, hogy tudja, csak néha pont én vagyok az, aki akadályozza Őt.
Kedves TeSó, hidd el a legjobb döntés lesz az életedben, ha átadod az irányítást!
Hallgassátok meg ti is a fent említett éneket, nekem a mai napig nagy kedvencem – azóta is sokszor van a lejátszási listámon.
Biró Alexandra
Forrás: TeSó blog