De miéért?

Hangzik tőlünk a vádló, számonkérő kérdés Isten felé… Szerintem kevés olyan szomorú vagy nehéz történés van az életünkben, amire ne ez lenne az egyik reakciónk: talán kimondva a kétségbeesett kérdést, talán csak a szívünk mélyén érezve, hogy nem értjük.

Szülőként van a tarsolyomban néhány frappáns és egyszerű válasz, ha a gyerekeim ezzel jönnek:

• Azért mert én így döntöttem.
• Csak.
• Mert.
• Mert így lesz neked jó, stb.

Viszont ha én kerülök a gyermeki szerepbe, és Isten ezekkel a válaszokkal akar „letudni”, az már kevésbe esik jól.

A megpróbáltatások és nehézségek teljesen egyetemesek: kivétel nélkül mindenki életében jelen vannak. Jézus viszont nincs. A két élethelyzet közötti különbség pedig látványos. A te dolgod választani a kettő között.

Talán meglepően hangzik, de szerintem minden megpróbáltatásnak két végkimenetele lehet. Vagy belehalsz, vagy nem. Egyszerű! Pál jut eszembe, és a börtönből megírt levele, amiben elmondja, hogy bármelyik is következzen be, ő jól jár.

Te hozzá tudsz így állni az élethez? Tudva, hogy te így is, úgy is jól fogsz járni a végén?

Én nem is értem, hogyan, de az Úr megajándékozott ezzel a lelkülettel. A tragédia, próba, vagy nevezhetjük bárhogyan, ami minket ért (akik nem tudnák, azok kedvéért: a tervezett születése előtt pár nappal veszítettük el a kisfiúnkat tavaly októberben) két opciót mutatott számomra: vagy belepusztulok és soha nem jövök helyre, vagy a józan gondolkodás mellett maradok és végig nézem a lehetőségeimet, aztán rájövök, hogy csak egy van: Istennel átvészelni. A műtőasztalon tusakodva és egy pillanatban a saját halálomat kívánva, mégis megtartott élettel kikerülve onnan, rá kellett jönnöm, hogy engem továbbra is használni akar Isten. A „miért?” kérdést a „hogyan?” és „miként?” váltották fel bennem, ami egy teljesen új életszemléletet eredményezett. Pedig hát: hogyan jöhet helyre ezek után bármi? Lehetséges egyáltalán?

Az én tapasztalatom az, hogy megtanulunk együtt élni még az ennyire fájdalmas történések emlékével is. Isten pedig átformál, ha ezt a nehéz utat vele együtt járjuk végig. Mert nem elpusztítani akar téged a Teremtőd egy megpróbáltatás által, hanem megmérni, majd felvértezni, hogy többet bízhasson rád. Ha elbuksz, az sem azt jelenti, hogy lemondott rólad, csupán azt, hogy „ezen a szinten” még akad tennivalód. De amint az Ő erejébe kapaszkodva meg tudsz állni egy nehézségben (és teljességgel összezavarod a világot azzal, hogy miként voltál erre képes) akkor jön a következő szint. Ez pedig a bizonyságtétel „szintje”. Ezen a ponton az életednek az a területe, amelyben küzdelmed volt, de amiben érezted Isten támogató jelenlétét, hirtelen a lehetőség terepévé válik arra, vallást tegyél a hitedről és közben fejlődj is benne. És itt nem a saját erődről beszélsz, hanem valami többről, amit emberi ésszel nem tudsz megmagyarázni. Számomra az eddigi legkegyetlenebb élethelyzet nem azt hozta, amire mindenki számított körülöttem, sőt amire én is számítottam magamtól, mert valami szent erő, a nagybetűs Szent Lélek, a Vagyok, a Mindenható ott volt, és megmagyarázhatatlan módon megtartott, s tart azóta is, mert csak belekapaszkodva vagyok képes létezni. Amint leveszem a tekintetem, akár a süllyedő Péter, azonnal le akar húzni a gyász terhe, az élet nehézségei, de azt a tisztán látást, amit ajándékba kaptam a legnehezebb helyzetben, senki és semmi nem veheti már el tőlem.

Meggyőződésem, hogy mindezt azért kaptam, hogy szolgáljak vele! Akár itt, ezekkel a sorokkal. Ez éltet, és bármi mást is csinálok, eszközként tekintek arra, hogy embereket érjek el az Istennek. Minden nehézség és megpróbáltatás számodra is hordozza ezek lehetőségét, mert amikor azt hiszed, a leggyengébb vagy, Isten akkor képes igazán használni téged, és megmutatni a világnak az ő emberi erőt felülmúló hatalmát és dicsőségét. Elcsépelt szavakat írok – gondolhatod – de a megtapasztalás, amelyben a miért kérdés azzá érett bennem, hogy miként szolgálhatom ezáltal is az Isten országának növekedését, egy teljesen új életszemléletet hozott. Mert ha nekem az élet Krisztus, márpedig az, akkor a meghalás is nyereség. De amíg a földön van dolgom, nem lesz olyan elborító hullám, ami eltántoríthatna az én Mennyei Atyám szeretetétől és szolgálatától. Mert idézem egy korábbi írásom sorait: szolgálni akarok, és azzal nem szolgálhatok, ha sokáig ebben az állapotban hagyom magam. Nyilván idő kellett ennek a felismeréséhez. Rengeteg könyörgés, könny, éjjeli tusakodás, szavak nélküli imádság jellemezte az elmúlt hónapjaimat. De Isten üzent az igén keresztül, a dicsőítő énekeken keresztül, az igehallgatáson keresztül és ez mind azzá formált, aki most vagyok. Bátorságot kaptam szólni az alkalmas időben, és ez most az!

Mi a nehézségek célja? Szerintem a fejlődés. Te érzed és tudod, hol tartasz jelenleg a fejlődésben. Isten okkal „ostoroz”? Válaszold meg te magad! Az biztos, hogy Ő nem akar lemondani rólad! Használhatna bárki mást, de téged akar! Ismerd fel, hogy a mindennapokban, vagy a legnagyobb mélységben, Ő az egyetlen életforrás, amihez minél közelebb mész, annál jobban eláraszt a szeretete, melegsége, békessége és minden áldása!

Hidi Erika

Forrás: teso.blog