Október 26: A Szeretet Misszionáriusai rend alapítása – Teréz Anya Nővérei

Ma van 62 éve annak, hogy Kalkuttai Teréz Anya megalapította a Szeretet Misszionárius rendet. A rend mottója: Jézusért tesszük. A rendből ma már világméretű rend és mozgalom lett, humanitárius tetteik példaértékűek, általuk mintha kicsit jobbá válna a világ.

Alapítás
1950. októberében a Szentszék hivatalosan ezen a napon fogadta el Agnes Gonxha Bojaxhiu, más néven Kalkuttai Teréz anya kérését és így megalakul a Szeretet Misszionáriusai rend. Ezzel pedig elkezdődött egy nehéz, de fantasztikus pálya, amelyből világméretű rend lett, amely alapvető humanitárius célokat tűzött zászlajára. Ezen célok megvalósításán pedig immáron 62 éve dolgoznak állhatatosan Teréz Anya Nővérei.

Teréz anya gyerekkora
A későbbi Kalkuttai Teréz anyát, akit a század elején még Agnes-nek hívtak, természetesen sok szempontból befolyásolt későbbi munkájában az, hogy ő maga milyen családból származott. Édesapja korán meghalt, így édesanyjának kellett eltartania a három gyermeket és saját magát is. Szkopjében, a mai Macedónia fővárosában éltek, ami abban az időben még az Oszmán Birodalom része volt, különböző vallású emberekkel. Agnes családja katolikus volt, amivel kisebbségben volt a nagyrészt muzulmán környezethez képest. Édesanyja minden nehézség ellenére mindent megtett azért, hogy családján kívül minden rászorulót, még rosszabb helyzetben lévőt támogasson – ezzel egyben jó példát mutatva a későbbi Teréz anyának is.

A Szeretet Misszionáriusai rend előzménye
Számtalan ok vezetett oda, hogy a később Kalkuttai Teréz anyaként híressé és tiszteltté vált szerzetes 62 éve megalapította rendjét. 1930-ban került Kalkuttába, ahol 18 éven keresztül tanított földrajzot és hittant, vagy bármi mást, amire szükség volt. Megindította a környéken élők szegénysége és elhagyatottsága, ezért kérvényezte, hogy kiléphessen az iskolából és azokat szolgálhassa, akiknek erre a legnagyobb szüksége van, mivel máshonnan nem kaphatnak segítséget. Levetette szerzetesi öltözékét és elhagyta a kalkuttai rend nyugalmát és biztonságát azért, hogy a szeretet nevében minél több embernek segíthessen.

A Szeretet Misszionáriusai alapelve
A Szeretet Misszionáriusai rend azért jött létre, hogy önzetlenül segítséget és támogatást nyújtson mindazokat, akik rászorulnak. Ide tartoznak a szegények, az árvák, a társadalom peremére szorulók, a betegek, sőt a szenvedélybetegek is – válogatás nélkül. Alapelvük, hogy a nap 24 órájában támogassanak minden rászorulót, tekintet nélkül annak betegségére, problémájára, életmódjára vagy akár vallására. Egyszerű, mégis példa értékű alapelveiknek és különösen ezek megvalósításának, valamint az alapító és a rendtagok elkötelezettségének és kitartásának köszönhetően az egész világon óriási hírnevet és népszerűséget szerzett a később II. János Pál által boldoggá avatott Teréz anya és nővérei egyaránt.

Elismerések
Teréz anya és nővéreinek munkája számtalan elismerést, különösen a ’70-es évektől kezdődően. Az akkori pápa, VI. Pál a XIII. János pápa békedíjat adományozta neki, majd a Kennedy-díjat, a Nehru-díjat, az Albert Schweitzer-díjat, a Szabadság Érdemrendet, a Kongresszusi Aranyérmet, majd 1979-ben a Nobel béke-díjat vehette át munkájának elismeréseként. Ekkorra már az egész világ ismerte és tisztelte áldozatos munkáját, kitartását és nem utolsó sorban szerénységét és bölcsességét.

Mit tehetünk a világbékéért?
A kérdést természetesen Teréz anyának tették fel a Nobel békedíj átadásakor, aki a következő egyszerű, mégis megszívlelendő választ adta: „Menjünk haza és szeressük a családunkat!”
Forrás: bien.hu