Online és rádión keresztül közvetíti az istentiszteleteket a beregszászi református egyház

Szerző: | 2020.03.18., 10:28 | Hitélet

A koronavírus terjedésének megfékezése érdekében számos megszorító intézkedést vezettek be Ukrajnában is. A rendelet értelmében többek között minden közösségi hely bezár, így a templomok is.

Napról napra változik a helyzet a világban – kezdte felhívását Taraczközi Ferenc, Beregszász református lelkésze a közösségi oldalon is közzétett videóban. – Isten az egyedüli biztos pont, amiben bízhatunk most.

A felhívás értelmében az istentiszteletek időpontjai nem változnak, csak kicsit más formában, otthonainkban hallgathatjuk azokat. Minden reggel 8 órakor, valamint vasárnap délelőtt 10 órakor is megszólal a református templom harangja, mely ezúttal nem a templomba, hanem egy kis elcsendesedésre hívogat mindenkit.

A vasárnap délelőtti istentiszteletet március 22-én a Pulzus Rádió közvetíti, valamint a hétköznap reggeli istentiszteletek március 23-tól szintén a Pulzus FM hullámhosszán lesznek hallhatók. Emellett online is bekapcsolódhatnak a hívek.

Így lehetünk lélekben együtt, figyelhetünk Isten szavára otthonainkban is. Ha halljuk a harangszót, álljunk meg, csendesedjünk el és figyeljünk Isten igéjére – biztat mindenkit a lelkipásztor.

Gál Adél
Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This