Szent István napi templombúcsú Tiszacsomán

A Tiszacsomai Görögkatolikus Egyházközség azon ritka egyházközségek közé tartozik, melynek két búcsúünnepe van. Az egyiket augusztus 6-án, Urunk színeváltozása napján tartják, a másikat augusztus 20-án, államalapító Szent István király ünnepén.

A tiszacsomai görögkatolikus templom, Kárpátalján egyedülálló módon, Szent István király ereklyéjét őrzi.

A zömében görögkatolikus vallású település korábbi temploma a szovjet érában olyan rossz állapotba került, hogy a rendszerváltást követően a hívek egy új építése mellett döntöttek. 1994-ben rakták le az új istenháza alapkövét, s 2009-ben szentelték fel a templomot. Ekkor került államalapító királyunk ereklyéje – egy koponyadarabka – a templomba. A ritka ereklyét Erdő Péter bíboros, az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye érseke ajándékozta Milan Šašik, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke közvetítésével a tiszacsomaiaknak.

A templomban minden év augusztus 20-án megemlékeznek Szent István királyról és a magyar állam megalapításáról.

Az idei ünnepen is szent liturgiát végeztek a templomban. A Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület jelen lévő papjai, Demkó Ferenc helynök, helyi parókus, Csirpák József salánki és Kótonovics István tiszabökényi áldozópapok imádkoztak együtt a hívekkel. István atya mondott szentbeszédet.

A szertartás végén megáldották az új kenyeret, melyet a körmenet és a miroválás után szétosztottak a jelenlévők között.

Az ünnepet megtisztelte jelenlétével dr. Erdei Péter, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja.

Az ünnep délutánján a templom melletti Honfoglalási Emlékparkban csendes megemlékezést tartott a Pro Cultura Subcarpathica, melynek keretében megkoszorúzták Szent István szobrát.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma