határ Ukrán

73 ezer ember lépett határt pénteken Nyugat-Ukrajnában

A tavasz utolsó napján 73 ezer személy és 17 ezer gépjármű haladt át Ukrajna nyugati határain – közölte Ukrajna Állami Határszolgálatának (DPSZU) nyugati kirendeltsége június elsején.

Közleményük szerint pénteken 41 ezer ember lépett ki az ország területéről, ebből 26 ezren Lengyelország irányába mentek. Az országba beléptetett 32 ezer ember közül 27 ezer ukrán állampolgár volt. Az ellenőrzőpontokon 94 humanitárius segélyt szállító teherszállító haladt át.

Magyarország területére pénteken több mint 13,5 ezer ukrajnai menekült érkezett.

Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint május 31-én az ukrán–magyar határszakaszról 6 453, míg a román–magyar határszakaszról 7 088 ember érkezett, aki magát ukrajnai menekültnek vallotta.

A hatóság 36 embernek állított ki ideiglenes tartózkodási engedélyt, amelynek 30 napos lejárta után jelentkezniük kell az illetékes hivatalnál a végleges dokumentumok beszerzéséért.

Kárpátalja.ma

Nyitókép: DPSZU