A nacionalisták zászlaját is felhúzza a nemzeti lobogó mellé Ternopil város

A nyugat-ukrajnai megyeszékhelyű város, Ternopil tanácsa határozatot fogadott el pénteken, amely szerint mostantól minden ünnep alkalmával a kék-sárga nemzeti lobogó mellé az ukrán nacionalista felkelők piros-fekete zászlaját is felhúzzák, válaszul az ukránellenesnek tartott, Lengyelországban elfogadott új törvényre.

Az ukrán sajtóban „banderistaellenesnek” elnevezett, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetéről (IPN) szóló törvényt módosító jogszabályt csütörtökre virradó éjjel fogadta el a lengyel parlament felsőháza. Az alsóház, a szejm már korábban jóváhagyta.

Kijev értelmezése szerint a törvény egyenlőségjelet tesz a náci Németország hadserege és az 1942-ben Sztepan Bandera által alapított Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) közé. A jogszabály egyebek mellett büntetni rendeli – pénzbírsággal vagy akár elzárással is – az ukrán nacionalista ideológiák terjesztését.

A törvény elfogadása miatt aggodalmának adott csütörtökön Petro Porosenko ukrán elnök, Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter pedig előre jelezte, hogy a döntés válaszreakciókat fog kiváltani Ukrajnában.

Ukrán történészek jelenlegi álláspontja szerint az UPA fő célja a független ukrán állam megteremtése volt. Ennek érdekében eleinte együttműködött a náci németekkel, később viszont szembefordult velük, mivel éppúgy mint a szovjeteket, őket is megszállóknak tekintette, s ezután mindkét hadsereg ellen harcot vívott. A jelenlegi kijevi vezetés az Ukrán Felkelő Hadsereg tagjait emiatt az ukrán függetlenségért küzdő nemzeti hősöknek tekinti.

Lengyelország és Ukrajna kapcsolatait a második világháborús időszakot tekintve elsősorban a volinyi (volhíniai) mészárlás eltérő megítélése árnyékolja be. Ez a terület a világháborúig Lengyelországhoz tartozott, utána viszont a Szovjetunió, azon belül az Ukrán SZSZK, majd 1991-től a független Ukrajna részévé vált. A régióban 1943-ban az UPA – lengyelországi történészek szerint – több mint százezer lengyelt mészárolt le. Ukrán kutatók szerint viszont a tragédiát az váltotta ki, hogy a megszálló hitleristák ellen küzdő lengyel földalatti Honi Hadsereg az UPA ellen is harcolt, és ebbe a lengyel civil lakosság is bekapcsolódott. A mészárlás az ő értelmezésükben megtorlás volt UPA-partizánok és vétlen ukrán nemzetiségű civilek haláláért.

Az UPA az Ukrán Nacionalisták Szervezetén (OUN) keresztül jött létre ukrajnai nacionalista erők egyesítésével. OUN néven ma is működik szervezet Ukrajnában, és az utóbbi években egyre aktívabban lép fel az ukrán nemzeti értékek védelmében, valamint történelmi évfordulókon utcai demonstrációk rendezésén keresztül.