A „Szvoboda” büntetőjogi eljárást kezdeményez Magyarországgal szemben

A kárpátaljai „Szvoboda” büntetőjogi eljárást kezdeményez Magyarországgal szemben Kárpát-Ukrajna 1939-es megszállása miatt. 2011. március 27-én Lemberg és Kárpátalja megyehatáránál zajlott egy megemlékezés Kárpát-Ukrajna védőinek, a szicsgárdisták tiszteletére, melynek szervezői a Lembergi Megyei Tanács, társadalmi szervezetek és politikai pártok voltak.

Mint azt a Zakarpattya.net portálnak a „Szvoboda” kárpátaljai szervezetének sajtószóvivője elmondta, az ünnepség kezdete előtt a szvobodások felállítottak egy információs táblát, melyen bemutatták a „magyar és lengyel megszállók (1939 márciusában elkövetett) bűncselekményeit” Kárpát-Ukrajna védőivel szemben.

Galíciai elvtársaihoz fordulva, Oleg Kucin, a „Szvoboda” kárpátaljai megyei szervezetének vezetője elmondta, hogy ők már három éve rendszeresen szerveznek ifjúsági nyári táborokat a Vereckei hágón és igyekeznek itt feltárni a „magyar és lengyel megszállók” által kivégzett áldozatok hamvait.

Majd kiemelte: „A kárpátaljai Szvoboda büntetőjogi eljárást fog  kezdeményezni amiatt, hogy Magyarország megszállt egy független országot – Kárpát-Ukrajnát, a magyar hadsereg katonai és a polgári lakosság ellen elkövetett bűncselekmények miatt. Felszólítom a galíciai testvéreinket, a megyei tanácsaik képviselőit, hogy tárgyalják meg ezt a kérdést a tanácsüléseken és támogassák kezdeményezésünket. A jelenlegi helyzet nagyon hasonlít az 1939. évire, amikor a magyar, moszkvofil és ruszin szervezetek összefogtak az ukránok ellen, és elpusztították a fiatal független kárpát-ukrán államot. A mostani megszállók csak egyet felejtettek el, hogy most Ukrajna – független állam, és habár nekik van pénzük, hatalmuk, megvett rádió- és tévécsatornáik, az ügyük vereségre van ítélve, mivel itt mi vagyunk itthon, s többé senkinek sem engedjük meg, hogy fenyegesse függetlenségünket” – mondta Kucin.

A „Szvoboda” egyik képviselője elmondta, hogy a szervezet kárpátaljai vezetői ellen milyen büntetőjogi eljárás van folyamatban.

„Ilyen eljárást – a magyar emlékmű mondvacsinált felgyújtása miatt – csak olyan országban kezdeményezhetnek, ahol ukránellenes erők vannak hatalmon, és csak egy ilyen országban fordulhat elő, hogy ukrán nemzeti hősök tömeges kivégzésének helyén egy sehol be nem jegyzett kőhalmot engedjenek felállítani, hogy ezzel megtapossák a nemzeti emlékezetünket. De eljön az az idő, hogy Ukrajna felkeljen ez ellen!” – hangsúlyozta a „Szvoboda” kárpátaljai megyei vezetője.