A tinédzserek pszichéjére veszélyes játék terjed a TikTokon
Veszélyes játék jelent meg a TikTokon, amelytől a fiatalok transzba kerülhetnek és hallucinációktól szenvedhetnek – tudatta Okszana Hluscsenko pszichológus a Kijev24-en.
A TikTok-felhasználók által közzétett videókban az látható, hogy a tinédzserek egyfajta rituálét hajtanak végre, amely során a bekötött szemű gyerekeknek kérdéseket tesznek fel, amely állítólag transzba ejti a játékost. Ugyanakkor a fiatalok arról számolnak be, hogy pánikot és hallucinációkat éltek át.
„Ebben a játékban a képzeletünk működik, amihez jön plusz egy transzba esés, és a psziché nem biztos, hogy képes ennek ellenállni. Pánikrohamok és tájékozódási zavarok léphetnek fel”
– hangsúlyozta a pszichológus.
A szakember szerint ez egy olyan játék, amely veszélyes hatással lehet a pszichére, különösen egy tinédzser esetében, mert ebben a korban gyakran jelentkezhetnek bizonyos mentális betegségek, amelyeket ez a játék provokál.
Főként az egyébként is sebezhető, szorongó, gazdag képzelőerővel rendelkező tinédzserek esetében jelentkezhet félelem, pánikroham, tájékozódási zavar, vagy hallucináció. A fiatalok benne maradhatnak ebben a transzállapotban, és ennek beláthatatlan következményei lehetnek – emelte ki Hluscsenko.
Rámutatott továbbá, hogy a hipnoterapeuták képesek transzba hozni az embereket, mert ezt tanulták, és sok időt töltöttek el ennek a tanulmányozásával. Tudják, hogy mit kezdjenek a beteggel, mi történhet velük, és hogyan lehet megállítani a folyamatot.
A pszichológus szerint az is probléma, hogy a fiatalok és néha a felnőttek is különleges embereknek tekintik a különböző bloggereket. Ezért megpróbálják utánozni őket, hogy menőbbek legyenek. Azonban a gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy ne kövessék a népszerű trendeket, határolódjanak el az „általánostól” és képesek legyenek időben nemet mondani.