A Trump-Zelenszkij telefonbeszélgetés miatti aggodalmairól beszélt a képviselőházban egy amerikai katonatiszt

Az amerikai és az ukrán elnök közötti  telefonbeszélgetés miatti aggodalmairól beszélt a képviselőház három bizottsága előtti meghallgatáson kedden Alexander Vindman, az amerikai nemzetbiztonsági tanácsban szolgálatot teljesítő katonatiszt.

Írásban előre elkészített, majd a törvényhozók előtt felolvasott bevezető nyilatkozatában Vindman leszögezte: amikor júliusban hallotta a telefonbeszélgetést az amerikai és az ukrán elnök között, azonnal jelezte fenntartásait a feletteseinek.

„Nem gondoltam, hogy illendő egy külföldi kormánytól azt kérni, indítson vizsgálatot egy amerikai állampolgár ellen, és aggódtam, hogyan érinti ez majd az Egyesült Államok kormánya által Ukrajnának nyújtott támogatást” – olvasta fel nyilatkozatát a meghallgatásra teljes katonai díszben és kitűzött kitüntetésekkel érkezett Vindman. Majd kifejtette: az volt a benyomása, hogy amennyiben Ukrajna megindítja a vizsgálatot Bidenék és a Burisma cég ügyében, ezt valószínűleg elkötelezett pártpolitikai döntésként értelmezték volna, és ez szerinte „kétségtelenül” ahhoz vezetett volna, hogy Ukrajna elveszíti kétpárti támogatottságát az Egyesült Államokban.

Vindman hangsúlyozta: meglátása szerint mindez veszélybe sodorta volna az amerikai nemzetbiztonságot, és ezért szólt aggodalmairól a feletteseinek. Leszögezte, hogy hazafinak tartja magát és „szent kötelessége” az Egyesült Államok védelmének segítése, „pártoktól és politikától függetlenül”.

A The New York Times kedden részletes portrét közölt Alexander Vindmanról, akit a demokrata párti törvényhozók a Donald Trump elnök alkotmányos felmentésének (impeachment) folyamatához vezető meghallgatások egyik kulcsfontosságú szereplőjének tartanak.

Az írásból kiderül: a 44 éves Vindman ezredes ukrán származású, és hároméves volt, amikor édesanyja halála után édesapjával, anyai nagyanyjával és ikertestvérével az Egyesült Államokba érkezett. „Zsidó menekültekként böröndjükkel és 750 dollárral érkeztek egy jobb élet reményében az Egyesült Államokba” – írta a The New York Times. Majd emlékeztetett arra, hogy Vindman az amerikai hadsereg kitüntetettje, diplomata, a Harvardon végzett Ukrajna-szakértő lett, aki megjárta az iraki háborút is. A lap megjegyezte: Vindman ikertestvére, Jevgenyij szintén az amerikai hadsereg alezredese, jelenleg a Nemzetbiztonsági Tanácsban dolgozik, ahol jogászként etikai ügyekkel foglakozik.

A meghallgatás előtt a képviselőház kisebbségben lévő republikánus frakciójának vezetője, Kevin McCarthy sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott : Vindmannek nincs igaza a két elnök közötti telefonbeszélgetés megítélésében.