Az új népi tanácsok működésének megakadályozását kéri a Régiók Pártja a Főügyészségtől

A Régiók Pártja arra kéri Ukrajna főügyészét, hogy vizsgálja felül az ellenzék és a tiltakozók által létrehozott népi tanácsok tevékenységét.

Véleményük szerint az ukrán városok utcáin tiltakozók harctérré alakítják át az országot és annak függetlenségét veszélyeztetik.
– A politikai terroristák és szélsőségesek elfoglalták az állami közigazgatási hivatalok épületeit, első határozatukban pedig betiltották az Ukrán Kommunista Párt és a Régiók Pártja működését, valamint szimbólumaik használatát – áll a Régiók Pártja kérelmében.
Úgy vélik, az aktivisták tetteiben megmutatkozott a gondosan eltitkolt „neonáci jellegük”, ezért az 1933-as németországi eseményekkel hasonlítják össze az ország jelenlegi állapotát.
Ezért a Régiók Pártja arra kéri Ukrajna főügyészét, hogy haladéktalanul vizsgálja ki az alkotmányellenes intézkedéseket, melyeket az úgynevezett népi tanácsok rendeltek el. Továbbá arra kéri, hogy jogilag értékelje az ügyet, az elkövetőket pedig Ukrajna törvényei szerint vonják felelősségre.
Az ellenzék képviselői jelenleg 10 megyei közigazgatási hivatalt tartanak felügyeletük alatt.

A gazeta.ua nyomán.