Bejelentették az új lengyel-litván-ukrán együttműködési formátum létrehozását

Új lengyel-litván-ukrán együttműködési formátum, az úgynevezett „lublini háromszög” létrehozását jelentette be kedden a kelet-lengyelországi Lublinban a három ország külügyminisztere.

A rendszeres hivatalos egyeztetéseket magában foglaló új kezdeményezésről Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter beszélt egy közös sajtóértekezleten, miután a litván és az ukrán hivatali kollégájával, Linas Linkeviciusszal és Dmitro Kulebával tárgyalt.

Az új együttműködési mechanizmusoknak köszönhetően Lengyelország, Litvánia és Ukrajna olyan célokat valósíthat meg, mint amilyen a Keleti Partnerség (a kelet-európai ország EU-integrációját támogató formátum) fejlesztése, a koronavírus-világjárvány elleni hatékony harc, Ukrajna európai és transzatlanti törekvéseinek támogatása, valamint Ukrajna együttműködése a Három Tenger Kezdeményezéssel – fejtette ki Czaputowicz, a kelet- és közép-európai uniós tagállamok gazdasági együttműködését célzó formátumra utalva.

Az együttműködés a gazdasági témákra is kiterjed majd – tette hozzá.
A koronavírus-járvány kapcsán Czaputowicz elmondta: egyre többen azon az állásponton vannak, hogy az esetleges második járványhullám idején nem lenne jó megoldás a határok újbóli lezárása. „Az egymásrautaltság világában élünk, együtt kell működnünk, remélve, hogy nem kerül sor az ilyen radikális lépésekre, mint amilyen az országainkba való beutazás lehetetlenné tétele” – jelentette ki a lengyel külügyminiszter.

Felidézte: a három ország együttműködése már megvalósul a NATO kötelékében 2014-ben létrejött, lublini székhelyű lengyel-litván-ukrán gépesített lövész dandár (LITPOLUKRBRIG) keretében.

A dandár parancsnokságát még kedden felkeresi a három miniszter.