Egy cseh édesanya mentalistákkal keresteti Kárpátalján eltűnt fiát

Szülei mentalistákat fogadtak fel, hogy megkeressék Ondřej Dubanský cseh állampolgárt, akinek két és fél hónapja veszett nyoma a kárpátaljai Volóc környékén.
A kárpátaljai Volóc térségében január 10-én tűnt el a havas Kárpátokban a 24 éves fiatalember. A Zaholovok ukrán hírportál értesülései szerint – édesanyja állítása szerint – a fia még most is életben lehet. Ezt két mentalista véleményére alapozza.
A kárpátaljai katasztrófavédelem tudomása szerint a cseh férfi a nevezett napon annak ellenére indult gyalogtúrára a közeli hegycsúcs irányába, hogy barátai figyelmeztették a közelgő hóviharra. Ő egyedül vágott neki az útnak, és csak egy fényképezőgépet vitt magával. Miután sötétedés után sem tért vissza a szállására, az eltűnését jelentették az illetékes hatóságoknak.
A hegyimentők heteken át próbáltak a nyomára bukkanni, ám semmilyen nyomra nem bukkantak. Abban az időben egyébként több halálos kimenetelű lavina is történt a térségben. Egy idő után a szakhatóságok felhagytak a kereséssel azzal, hogy az eltűnt alighanem majd csak a hóolvadás után kerülhet elő.
Paulina Dubanský azonban nem nyugodott bele fia feltételezhető halálába. Gyanúját csak fokozta, hogy a fiatalember két mobiltelefonját a rendőrök pár száz méterre a szállásától megtalálták, elásva a hóba. Az elkeseredett anya két mentalistát kért fel a fia felkutatására, akik – egymástól függetlenül – azt állítják, hogy Ondřej életben van, és egy környékbeli romatelepen tartják fogva.
A helyi ukrán hatóságok mindezek ellenére kitartanak amellett, hogy az eltűnt cseh állampolgár keresését majd csak a teljes hóolvadást követően kezdhetik meg újra.

Palkó István

Forrás: szon.hu