Egy falu, melyet hajdan fal vett körül

Mezőkaszony és Hetyen között, 21 kilométerre Beregszásztól egy mintegy 830 lelket számláló, mondhatni színmagyar község, Csonkapapi terül el az ukrán –magyar határ mentén. A falu tömegközlekedését két mikrobusz biztosítja, melyek reggel 6 óra 10 perc és este 18 óra 10 perc között óránként megteszik az utat a falu és a járási székhely között.

Haraszti Erazmus egykori birtoka

A fennmaradt okiratok közül elsőként egy 1261-es keltezésű oklevél tesz említést – Pop néven – a településről, Lehoczky Tivadar Bereg vármegye monographiája c. művében viszont azt állítja, hogy a helység már az 1241–1242-es tatárjárás előtt is létezett. A Papi falunév eredetileg azt jelentette: „papé, pap birtoka”, s bár a község korábban királyi birtok volt, később csakugyan Haraszti Erazmus római katolikus pap lett a falu tulajdonosa. A hagyomány szerint egykor egy Csonkásnak nevezett helység is létezett a település közelében, melyet semmivé tett Batu kán hadjárata, a hamuvá lett falu megmaradt lakói pedig beköltöztek a palánkfallal övezett, s így némi biztonságot nyújtó Papiba. Az utóbbi községet – az új lakók eredeti otthonának emlékét megőrizve – előbb Csonkás-Papiként emlegették, majd a kifejezés rövidülésével kialakult a jelenlegi Csonkapapi falunév. Az 1300-as években a Kerecsényi családból kerültek ki a helység földesurai, s a középkorban virágzó községként jellemezték a krónikák. 1567-ben azonban császári zsoldosok dúlták fel a falut, mely csak a következő évszázadban kezdett újból benépesülni.

1646-ban megszületett a kezdetektől anyaegyházként működő református gyülekezet, mely 1659-ben iskolát is nyitott. A hívek – eredeti fatemplomuk helyett – 1795 és 1800 között felépítették ma is álló, kőből emelt lelki otthonukat. A templom két harangja közül a nagyobbikat 1773-ban, a kisebbiket pedig 1799-ben öntötték, ám az elsőként említettet az I. világháború idején be kellett szolgáltatni a hadiipar számára, s az egyházközség – a hívek adományaiból – csak 1992-ben tudott új harangot készíttetni helyette. Az első világégés idején 80 helybeli lakost hívtak be katonának, akik közül 12-en elestek. A csehszlovák érában pénzügyőr- és csendőrlaktanyát építettek a faluban, s határvédelmi betonerődöt is emeltek a község mellett. A II. világháborúban húsz csonkapapi honvéd adta oda legdrágább kincsét a hazáért. 1944 őszén a „felszabadítók” 120 munkaképes korú férfi deportálásával „mutatkoztak be”, s az elhurcoltak közül 47-en haltak meg a „szovjet paradicsom” jéghideg poklaiban. 1956-ban pedig a magyar forradalom eltiprására induló szovjet harckocsiegységek egy része a falu főutcáján vonult végig, s a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kerecseny község felé vezető, a határforgalom elől ma is lezárt útvonalon haladva léptek Magyarország földjére.

Ahol elsőként nyitottak teleházat a Beregszászi járásban

– 1989. március 19-én nálunk is megalakult a KMKSZ-alapszervezet, mely pillanatnyilag 95 tagból áll – fejti ki Sütő Gábor, az alapszervezet jelenlegi elnöke. – 1991. november 19-én a református templom kertjében felavattuk a második világégésben elesett helybeli magyar katonák, valamint a Gulagon elpusztított csonkapapi és kispapi lakosok (összesen 51 áldozat) emlékművét. Mintegy tíz évvel ezelőtt községünkben nyitották meg a Beregszászi járás első teleházát. Tavaly mi is részt vettünk a falunap megszervezésében, kiállítást rendeztünk a falunkban született, ám sajnos, már elhunyt Veres Péter festőművésznek, grafikusnak, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) egykori tagjának az alkotásaiból, illetve a községünkben élő Nagy Zoltán Mihály költőnek, írónak a műveiből. Megszerveztük Csonkapapi és Gut ifjúsági labdarúgó-csapatainak a mérkőzését, melyen a vendégek diadalmaskodtak, s értékes ajándékot vettek át Sin Józseftől, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnökétől. A múlt évben felállításra kerültek az új helységnévtábláink. Rendszeresen részt veszünk a KMKSZ március 15-i beregszászi ünnepségén – amikor azt a Szövetség rendezi meg – és a tiszaújlaki Turul-ünnepségen. Az idén pedig – az Európai Keleti Partnerség című program keretében – pályázatot nyújtottunk be a helyi kultúrház átalakítására, hogy annak nézőterét alkalmassá tegyük táncmulatságok lebonyolítására is, emellett szeretnénk felújítani az épület fűtési rendszerét, valamint az ablakait és az ajtóit.

Iskola – tehetséges asztaliteniszezőkkel

– A Csonkapapi Általános Iskola mai otthonát 1972-ben nyitották meg, s jelenleg 96 diákot oktat a 18 fős tanári gárda – mutatja be munkahelyét Nagy Mária matematika-tanárnő, a helyi KMKSZ-alapszervezet titkára. – 2006-ban holland támogatóink újjávarázsolták a konyhánkat, melynek berendezését a járási oktatási osztály biztosította a számunkra. A Kanadában élő, kárpátaljai származású dr. Lengvári György segítségnyújtása révén tavalyelőtt kicseréltük az utcai front elavult nyílászáróit, s újrabetonoztuk tornatermünk padlózatát. Az utóbbi helyiség további felújítási munkálatait, valamint a fűtési rendszerünk modernizálását pedig – a múlt év őszén – a járási oktatási osztály finanszírozta. Szükség lenne viszont még a többi ajtó és ablak újakkal való felváltására is. Iskolánkban működik a Beregszászi Sportiskola kihelyezett tagozata, s asztaliteniszezőink érik el a legszebb sikereket, többször is előkelő helyen végeznek a megyei versenyen, sőt nemegyszer meg is nyerik azt. Pingpongozóink múlt év őszén 2., illetve 3. helyezettekként fejezték be az anyaországi Aranycsapat Alapítvány által a határon túli magyar iskolák számára több sportágban megrendezett tornát. Emellett volt rá példa, hogy a járási versenyen 2. lett a fiú futballcsapatunk, a leány kézilabda-együttesünk, 3. a fiú kézilabdacsapatunk, míg a könnyűatlétáink 2. és 3. helyezettekként zárták a megmérettetést. Diákjaink a járási tanulmányi versenyeken is értek már el dobogós helyezéseket, három éve egy diákunk 2. lett a járási matematikavetélkedőn. A KMPSZ számítógépet, fénymásolót, nyomtatót adományozott nekünk a szemléltetők, módszertani segédanyagok és szépirodalmi kiadványok mellett.

Végzőseik háromnegyede a Mezőkaszonyi Középiskolában folytatja tanulmányait, míg többen a Nagydobronyban, Nagyberegen, illetve Técsőn működő református líceumokban, néhányan pedig a Beregszászi Egészségügyi College-ben, valamint a Munkácsi Állami Egyetem Humán-Pedagógiai College-ében tanulnak tovább.

„Papiban szekéren jár a liba”

– Régen nagyon sok ludat tartottak a faluban, s a humoros mondás, miszerint „Papiban szekéren jár a liba” is arra utal, hogy sok libát vittek a vásárba. Mára viszont lecsökkent a számuk – közli Sütő Gábor.

– A lakosság többsége a mezőgazdaságból próbál megélni. A kolhozi földek 1996-os szétosztásakor a gazdaság volt tagjai átlag 1,75 hektáros parcellákat kaptak, s a gazdák vagy önállóan művelik meg a földjeiket, vagy bérbe adják azokat három mezőgazdasági kft.-nek. Csaknem minden második portán tartanak tehenet, a tejfölösleg nagy részét pedig fele-fele arányban értékesítik a Sütő Géza által működtetett helybeli tejfelvásárló központban, illetve a mezőkaszonyi piacon. Emellett akadnak, akik mezőkaszonyi vagy csonkapapi megrendelőiknek adják el a tejüket. A beregszászi piacra viszont nem utaznak be, mert a járási központ túl messzire esik a falutól, s ugyanebből az okból a zöldségen és a krumplin is vagy Mezőkaszonyban, vagy helyben adnak túl. A kisgazdák egyáltalán nem bocsátanak áruba terményt, az 5-10 hektáros birtokokkal rendelkező 16 farmer közül pedig csak néhányan fuvarozzák el a megtermelt szemeseket a munkácsi piacra. A gazdák és a farmerek inkább fiatal szarvasmarhákat, nagyobbrészt pedig hízókat adnak el a Latorca-parti városból vagy Beregszászból kiutazó henteseknek. A jelentős mértékű tehéntartással foglalkozó helybeli Reménység Mezőgazdasági Kft. pedig Rovno megyéből érkező felvásárlóknak értékesíti a tejét. Elég sokan dolgoznak kőművesként Ungvár és Munkács környékén, gyári munkásként pedig Beregszász üzemeiben, illetve a Hetyen határában működő Ecopleis magyar–ukrán közös vállalatnál. Emellett két pékség és néhány üzlet is található a községben.

„Nagyot esett a lakosság vásárlóereje”

– 2002-ben nyitottam meg az üzletemet – emlékezik vissza Baksa Sándor vállalkozó. – Élelmiszereket, mosó- és tisztálkodó-szereket, kisebb mértékben pedig bizonyos építőanyagokat (cementet, gipszet) árusítok, míg a feleségem vasedényboltot üzemeltet. Régebben nagyobb forgalmat bonyolítottam le, ami viszont később csökkenni kezdett, ami nem is csoda, hisz’ a mezőgazdaság haldoklik, így falubelijeim életszínvonalával együtt a sajátom is csökken. Az elmúlt évben pedig nagyot esett a lakosság vásárlóereje, mondhatni csak a legszükségesebb élelmiszereket veszik meg. Az árucikkeket Beregszászban, Munkácson, illetve Nagyszőlősön szerzem be, s vagy a nevezett városokban működő cégek szállítják le azokat, vagy – gyakorta – magam fuvarozom haza az áruimat mikrobuszommal. Gondot jelent, hogy az üzemanyag ára tíz év alatt több mint a duplájára nőtt, a Németországból importált alkatrészek pedig elég drágák, s mivel az eltelt évtizedben sokat romlott az útburkolatok minősége, gyakran kell cserélnem a gumiabroncsokat, a gömbcsuklókat és a lengéscsillapítókat.

„A lakosság egynegyede szenved krónikus megbetegedésekben”

– 2010 októberéig csak felcserközpont működött a faluban, ekkor azonban családorvosi rendelővé minősítették át az intézményt, hozzánk tartozik a hetyeni és a kispapi felcserközpont is, nálunk pedig a családorvos mellett egy felcser, egy szülésznő, valamint jómagam foglalkozom a betegekkel – mutatja be a rendelőt Tóth Erika nővér. – A helybeli református lelkésztől kaptunk egy számítógépet. A vércukorszint-mérőt, valamint a felnőtt- és a gyermekmérleget pályázati úton szereztük be. Ezenkívül vérnyomásmérőnk is van, egyelőre viszont – sajnos – nincs laboratóriumunk. Elegendő mennyiségű, elsősegélyként használt gyógyszert, illetve oltóanyagot kapunk a járási egészségügyi osztálytól, s a tűzifát is az utóbbi osztály biztosítja, mivel gázfűtés híján cserépkályhákban, fával tüzelünk. A páciensek többnyire meghűléses betegségekkel fordulnak hozzánk, télen mintegy kétszer annyian, mint nyáron. A lakosság egynegyede szenved krónikus megbetegedésekben, elsősorban magas vérnyomásban, ami népbetegségnek számít, továbbá bronchitiszben, diabéteszben, gyomor-, illetve nyombélfekélyben, hat lakos pedig a tébécések nyilvántartásában szerepel, de rendszeresen felkeresik a Beregszászi Járási Tüdőgondozót, ahol megfelelő kezelésben részesülnek, mi is együttműködünk a tüdőgondozóval, s egyikük sem fertőzőképes. Vannak hasnyálmirigy-gyulladásos eseteink, akadnak, akik epeproblémákkal küszködnek, a daganatos betegek közül pedig a legtöbben bőr-, mell-, illetve méhnyakrákban szenvednek. Szükség esetén a Beregszászi Járási Mentőállomás fíliájaként működő Mezőkaszonyi Mentőállomás rohamkocsija siet ki hozzánk, mely 10-15 perc alatt éri el a községünket. A halálesetek nagy többségét szív- és érrendszeri megbetegedés okozza, de szerencsére kevesen hunynak el fiatalabb korukban.

Egyházközség – számbeli fogyatkozással, lelki-testi építkezéssel

A Csonkapapi Református Gyülekezet 800 főből áll, lelkésze Szeghljánik Péter. Évente átlag 6-7 keresztelőre és mintegy tíz temetésre kerül sor. Az egyházközség az 1990-es évek elején kapta vissza parókiáját, mely addigra nagyon romos állapotba jutott, ám a hívek a teljes felújítás mellett még egy gyülekezeti házzal is kibővítették az épületet. A munkálatokat 90 százalékban önerőből végezték el, emellett a Gustav Adolf Werk egyházi segélyszervezettől is kaptak támogatást, s magyarországi alapítványokhoz benyújtott pályázatok révén is szert tettek bizonyos pénzösszegekre. Jelenleg 125 gyermek részesül hitoktatásban. A foglalkozásokat az óvodában, a helyi általános iskolában és a gyülekezeti házban tartják meg. A gyermekeket minden télen sítúrára viszik a Kárpátokba, tavaly pedig részt vettek egy Németországban megrendezett nemzetközi sátortáborozáson. Félévenként konfirmandus-hétvégéket, illetve a konfirmált fiatalok részvételével hitmélyítő hétvégéket, míg nyaranta konfirmandustáborokat szerveznek. Anyagiakkal, tavasszal és ősszel pedig élelmiszerekkel támogatják a Nagyberegi, valamint a Nagydobronyi Református Líceumot, segítséget nyújtanak a kárpátaljai állami árvaházaknak, három diakónusuk pedig rendszeresen felkeresi a beteg híveket, s a lelki vigasz mellett orvosságokat és gyógyászati segédeszközöket szereznek be a fekvőbetegeknek.

Lajos Mihály

Kárpátalja