Balesetekkel teli hétvége volt Kárpátalján

Június 7-e és 8-a között mintegy nyolc baleset történt megyénkben, összesen tizenhatan sérültek meg – közölte a kárpátaljai mentőállomás.

Mint írták, a legutóbbi hétvége igencsak próbára tette a kárpátaljai mentősöket.

A közlemény alapján a legtöbb közúti baleset a hegyi utakon történt. A mentősök figyelmeztetnek arra, hogy a hegyi szerpentinek nem egyszerű utak, vezetőként egy hiba is végzetes lehet. Az éles kanyarok, a sokszor korlátozott látási viszonyok, valamint a szélsőséges időjárás önmagukban is kihívás elé állítják a gépjárművezetőket, ám ha mindez gyorshajtással is párosul, a balesetveszély kockázata még inkább nagyobb.

„Az egyik balesetben öten sérültek meg. Mindannyian túlélték – a mentősök gyorsan érkeztek ki, professzionálisan és gyorsan cselekedtek. A balesetben csupán egy kétéves kiskorú nem sérült meg, mert gyerekülésben ült. Ez mentette meg az életét”

– írták, emlékeztetve arra az utazókat, hogy

a biztonsági öv és a gyermekülés használata életet menthet.

Arra kérik az embereket, hogy ne hagyják figyelmen kívül a közlekedési szabályokat, amelyeket nem azért írtak meg, hogy bírságokat szabjanak ki, hanem hogy életet mentsenek.

Kárpátalja.ma

Nyitókép: kárpátaljai mentőállomás