Egy kenyéren vagyunk – búzaösszeöntő ünnepség Nagydobronyban

Ünnepélyes keretek között öntötték össze a kárpátaljai magyar gazdák által felajánlott több mint 100 tonna búzát a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban augusztus 10-én.

Kárpátalja 2013-ban csatlakozott a magyar nemzet összetartozását szimbolizáló, jótékonysági célú kezdeményezéshez. A hagyományoknak megfelelően a magyarországi és határon túli helyszíneken összegyűjtött búzát liszt, illetve kenyér formájában juttatják el gyermekeket segítő szervezetekhez.

Az ünnepség résztvevőit Katona Viktória, a nagydobronyi gyermekotthon lelkészigazgatója köszöntötte, majd Sari József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke méltatta a Magyarok Kenyere program jelentőségét.

„Örömre és elégedettségre ad okot, hogy évről évre egyre sikeresebb a program nálunk, Kárpátalján is. Idén – a korábbi évek rekordjait meghaladva – 1013 gazdának köszönhetően több mint 104 tonna búza gyűlt össze” – mondta ünnepi beszédében Őrhidi László, a Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnöke.

„Aki szükséget szenved, annak adni kell, mert a Jóistentől lehetőséget kaptunk arra, hogy adhassunk” – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte az egybegyűlteket Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke. „Egy kenyéren vagyunk, tartja a szólás, tehát a kenyér a sorsközösség egyik jelképe. Mi, magyarok egy kenyéren vagyunk örömben, munkában, küzdelmekben és sikerekben: összetartozunk. A Magyarok Kenyere program eredményessége azt bizonyítja, hogy a kárpátaljai gazdákban, az itt élő magyarokban megvan a hitből fakadó erő a megmaradáshoz. Ne feledjék: a nemzet egyre gyarapodó ereje is önök mellett van” – zárta beszédét az országgyűlés alelnöke.

A jelképes búzaösszeöntést Schreiner Sándor tárogatóművész magyar népi dallamokkal kísérte.

A hagyományoknak megfelelően Takár Károly nyugalmazott sóbányász egy kis zsáknyi aknaszlatinai sóval járult hozzá a gazdák adományához.

Az ünnepi rendezvényt a gyermekotthon énekkarának műsora és a nagydobronyi Zöldág női kórus fellépése zárta.

H. T.

Kárpátalja.ma