Hét nyíllövéssel emlékeztek Vereckén a honfoglaló magyarokra a Feszty-körkép Alapítvány szervezésében

Mónus József íjász távlövő világbajnok a honfoglaló magyar törzseket jelképező hét nyílvessző kilövésével tisztelgett a honfoglaló magyarok emléke előtt a nemzeti összetartozás napja alkalmából pénteken a Vereckei-hágón, a honfoglalás millecentenáriumi emlékművénél, a Feszty-körkép Alapítvány szervezésében.

A tisztelgő nyíllövések leadása előtt a honfoglalási emlékmű előtt mondott beszédében Mónus József hangsúlyozta, nagy megtiszteltetés számára, hogy azon a helyen állhat, ahol a magyarok ősei bejöttek a hazába. Kiemelte, „a több mint ezer éves múlt és nemzetünk nagyjainak példája is arra sarkall bennünket, hogy büszkén vállaljuk magyarságunkat”. Hozzátette: az íjából leadott lövésekkel az ősök tiszteletén kívül – a politika kizárásával – síkraszáll a barátság, a nemzeti összetartozás, az összefogás és a határok megszűnése mellett.
A megemlékezésen a Feszty-körkép Alapítvány által Beregszászon szervezett kétnapos diákvetélkedő résztvevői a honfoglalási emlékmű körül láncot alkotva imával és a Himnusz eléneklésével adóztak a honfoglaló ősök emléke előtt. Ezt követően megtekintették Mónus József történelmi kommentárokkal kísért hét nyíllövését az emlékmű mellett.
Ökrös Mariann, a Feszty-körkép Alapítvány elnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a nemzeti összetartozás napjára időzített, történelmi témájú – a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ) közreműködésével a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott – kétnapos diákvetélkedőt Feszty Árpád születésének 160. és a Magyarok bejövetele című festménye elkészítésének 120. évfordulója alkalmából szervezte az alapítvány Kárpátalján. Az idei Feszty-emlékéven kívül az a kárpátaljai helyszín mellett szólt, hogy a művész alkotásának az elkészítése előtt felkereste a Vereckei-hágót és festményének vázlatait a Munkács melletti Kendereske település határában készítette, amit ma emlékmű jelöl – fűzte hozzá.
A diákvetélkedőről szólva Ökrös Mariann kifejtette: a honfoglaló hét magyar törzset jelképezve a megmérettetésen hét iskola – a kárpátaljai tanintézeteke mellett egy-egy kolozsvári és váci gimnázium – csapata vesz részt. Azt is elmondta, hogy pénteken kirándulást szerveztek a diákok számára, amelynek keretében Kárpátalján található magyar történelmi helyeket keresnek fel. Egyúttal sajnálatát fejezte, hogy voltak, akik – mint hangsúlyozta – minden alapot nélkülözve megpróbáltak politikát keverni a nemes célt maga elé tűző rendezvényükbe.
A Feszty-körkép Alapítvány vereckei megemlékezésének tervét ukrán nacionalisták „Nagy-Magyarország visszaállítását” célzó – a Jobbik Magyarországért mozgalom által szervezett – provokációként értékelték. Az alapítvány nyilatkozatban utasította vissza a feltételezést. Az ukrán sajtóban nagy visszhangot kiváltott magyar rendezvény helyszínét a rendőrség jelentős erőkkel biztosította.