Karácsonyi ünnepséget szerveztek a nagycsaládosok

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) karácsonyi ünnepséget szervezett december 18-án Beregszászban a tagcsaládjainak.

A hagyományosan a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában megtartott eseményre Kárpátalja szinten minden járásából érkeztek magyar nagycsaládosok.

A mintegy 150 részt vevő család tagjai a 11 órakor kezdődő megnyitó előtt kézműves foglalkozásokon számtalan apró karácsonyi ajándékot (gyertyát, karácsonyi díszeket, mézeskalácsot) készíthettek.

Ezt követően valamennyi résztvevő az átriumban gyűlt össze, ahol közös kántálással teremtettek karácsonyi hangulatot.

Tarpai József, a KMNE elnöke először a történelmi egyházak képviselőit kérte fel, hogy osszák meg karácsonyi gondolataikat a családokkal.

Lucsok Péter Miklós, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye apostoli kormányzója Jézus édesanyját, Máriát és az ő férjét, Józsefet állította példaként a jelenlévők elé. Ők megnyitották a szívüket Isten vezetésére és erejére. Az egyházfő arra hívta fel a figyelmet, hogy mindannyiunknak ezt kell tenni. Majd felkérte a családokat, hogy együtt imádkozzák el a Miatyánkot.

Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkésze a karácsonyi előkészületet, a várakozást helyezte beszéde középpontjába:

„Isten várja az embert, már a megteremtés kezdetétől a világ végezetéig. A születésedtől a halálodig. Várja az Isten, hogy hozzá közeledj, hogy megismerd őt, hogy vele közösségbe kerülj. Sokféle jel vesz bennünket körül, akárcsak itt, Kárpátalján. Nem szabad elmennünk mellette, nem szabad elfelejtenünk azt, hogy itt még nem robbant, itt még nincsenek fegyverzajok, s ez mind jel arra, hogy az Istennel való találkozás lehetősége, kegyelme, az valóban azt jelentse számunkra, hogy az Istennel rendezett kapcsolatba kerüljünk.”

Demkó Ferenc, a Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület helynöke arról beszélt, hogy karácsonykor az emberiség Jézus megszületését várja. Isten ajándékot ad és örömet szerez azzal, hogy egyszülött fiát küldi el az emberiség közé. A nagycsaládos egyesület is örömet és ajándékot ad a tagcsaládok részére.

Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szintén részt vett az ünnepségen. Ő a karácsony csodáját emelte ki:

„Hinni akarunk a csodában, hinni abban, hogy a szörnyűségek hamarosan véget érnek, Kárpátalján, Ukrajnában, s mindenki visszatérhet a megszokott életéhez.”

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin is köszöntötte a családokat:

„Itt helytállni a jelen helyzetben, megmaradni olyan erőt, erőfeszítést és bátorságot igényel a részetekről, a többi magyar részéről, aminél én csak azt tudom mondani, hogy nagy-nagy tisztelettel adózom irántatok, az erőtök iránt.”

A köszöntőket követően a jelenlévő tagcsaládok gyermekei átvehették azokat a cipősdobozokba csomagolt ajándékokat (mintegy 400 csomagot), melyeket idén is a magyarországi Katolikus Karitász gyűjtött össze és jutatott el Magyarország Beregszászi Konzulátusa segítségével a családoknak.

A program további folytatásaként a családokat a beregszászi római katolikus plébánia udvarára várták, ahol a kárpátaljai civil és egyházi szervezetek adventi vásárt tartottak, és minden jelenlévőt egy-egy tál babgulyással vendégeltek meg.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma