Köszönetnyilvánítás az Akli Oktatási Nevelési Központ felújítása című pályázat megvalósulásáért

Az Akli Oktatási Nevelési Központ hálás köszönetét szeretné kifejezni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, a KMKSZ Jótékonysági Alapítványnak és minden közreműködő szervezetnek, akik által lehetővé vált intézményünk felújítása. A 2020-as évben benyújtott és pozitívan elbírált pályázatnak köszönhetően iskolánk elavult fűtési rendszere megújult. A csövek, csapok, stb., s a legszükségesebb: a radiátorok megvásárlására is sor került, így melegebb, kellemesebb légkörben tanulhatnak diákjaink. A megítélt támogatási összeg által két nyílászáró cseréje is megtörtént.

Az Úr áldja továbbra is munkájukat! Bízunk benne, hogy a közeljövőben is lesz alkalom a folytatáshoz, s továbbra sem feledkeznek meg a kis intézményekről.

Hálás köszönettel és tisztelettel:

az Akli ONK vezetősége, tantestülete, diákjai és szülői tanácsa.