Krím továbbra is nyugtalan (Összefoglaló)

Időnként egymásnak ellenmondó hírek érkeznek a Krími Autonóm Köztársaságból, ahol továbbra is feszült a helyzet.

***
Ma hajnalban elterjedt a hír, hogy orosz katonák szállták meg a szevasztopoli polgári repülőteret. Sajtóbeszámolók szerint a mintegy 150 fős oroszul beszélő, sisakot és golyóállómellényt, megkülönböztető jelzések nélküli egyenruhát viselő különítmény teherautókon érkezett, páncélozott csapatszállító járművek kíséretében és körbevette a létesítményt. A fegyveresek röviddel ezután behatoltak a repülőtérre, amikor azonban kiderült, hogy azt semmiféle „ukrán deszant” nem szállta meg, elnézést kértek és távoztak. Az incidens nem okozott fennakadást a légikikötő működésében.
Arszen Avakov ukrán belügyminiszter Facebook-oldalán viszont kijelentette, hogy „az orosz hadiflotta egységei blokád alá vonták” a repülőteret. Hangsúlyozta, hogy azt, ami a szevasztopoli repülőtéren történik, fegyveres behatolásnak és megszállásnak, mindenféle nemzetközi norma és megállapodás megsértésének tekinti. „Ez nyíltan a fegyveres vérontás kiprovokálását szolgálja egy szuverén állam területén” – szögezte le Avakov az MTI tudósítása szerint.
A nap folyamán közölték, hogy Szevasztopolban egyes források szerint nyolc, mások szerint tíznél is több orosz harci helikopter szállt le. Elterjedt, hogy az egyik helikopter fedélzetén maga Viktor Janukovics menesztett ukrán államfő érkezett a városba, a hírt azonban nem erősítették meg. Az ukrán határőrszolgálat jelezte, hogy a helikopterek az orosz Fekete-tengeri flotta szevasztopoli állomásozásának feltételeit megsértve érkeztek a térségbe.

***
A nemzeti bank ideiglenesen napi 15 ezer hrivnyában korlátozta a külföldi valutában történő kifizetéseket az ukrajnai bankokban vezetett valutaszámlákról. Sztepan Kubiv, az NBU elnöke az intézkedést azzal magyarázta, hogy a betétesek tömegesen igyekeznek megszüntetni banki valutabetéteiket. A hrivnyában elhelyezett betétek esetében hasonló korlátozás nincs, tette hozzá, az ukrajnai bankok likviditásával semmi gond.

***
Az ukrajnai események hatására az orosz Állami Dumában javasolni fogják, hogy ne csak az orosz útlevek ukrajnaiaknak való kiadását egyszerűsítsék, hanem a föderáció új tagjainak felvételét is. Az erre vonatkozó törvénytervezettel az Igazságos Oroszország frakció állt elő.
A jelenlegi szabályozás értelmében egy országnak, vagy országrésznek az Orosz Föderációhoz (RF) való csatlakozásáról a döntést az RF és az adott külföldi állam belegyezése alapján hozzák meg, amit nemzetközi szerződéssel hitelesítenek. A képviselők ezt az eljárást javasolják egyszerűsíteni oly módon, hogy valamely terület csatlakozásához legyen elégséges „a nép akaratnyilvánítása”, például népszavazás formájában – jelentette a Kommerszant-Ukraina.
Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának külügyi bizottságában az orosz képviselők kezdeményezését „hisztérikus cselekedetnek” minősítették, s úgy vélték, Ukrajnának higgadtan kell reagálnia arra.

***
Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa a mai ülésén elfogadott, az ország biztonságát szavatolni hivatott Budapesti Memorandumot garantáló államokhoz intézet nyilatkozatában követelte, hogy az Orosz Föderáció hagyjon fel az Ukrajna szuverenitását és területi egységét sértő lépésekkel, többek között mondjon le a szeparatizmus támogatásáról Ukrajnában.
„A maga részéről Ukrajna rámutat, hogy minden orosz nemzetiségű polgárának jogait, melyeket Ukrajna Alkotmánya és Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásai garantálnak, beleértve a nyelvi jogokat is, jelenleg és a jövőbe is teljes mértékben és feltétel nélkül be fogják tartani az országban” – áll a zn.ua által idézett nyilatkozatban.
A dokumentum ezen kívül követeli a garanciát vállaló államoktól, hogy gyakorlati lépésekkel támasszák alá a Budapesti Memorandumban Ukrajna szuverenitásának és határai biztonságának megőrzésével kapcsolatosan vállalt kötelezettségeiket.

***
Vitalij Klicsko, az Udar párt vezetője a sajtónak nyilatkozva megerősítette, hogy indulni kíván az elnökválasztáson. „Több hónappal ezelőtt bejelentetem a Legfelsőbb Tanács szószékéről, hogy jelöltetem magam… Nem vártuk, hogy előrehozott lesz ez a kampány, de a terveim ma is változatlanok, részt veszek az elnökválasztáson. Tegnapelőtt kapcsolatba léptem Julija Timosenkóval. Elmondta, hogy szintén indulni kíván a május 25-i elnökválasztási kampányban – közölte Klicsko.
„Váratlanul ért, hogy Julija Timosenko is indulni szándékozik, mivel ezt hivatalosan sehol sem jelentette be, szóban viszont megerősítette” – tette hozzá a pártvezető.
Korábban Szerhij Vlaszenko, Timosenko ügyvédje tagadta, hogy az exkormányfő bejelentette volna az elnökválasztáson való indulását.

***
Az ukrán határőrszolgálatnál megerősítették a hírt, hogy az orosz Fekete-tengeri Flotta katonái blokkolták a határőrség egyik szevasztopoli alakulatát. Az orosz tengerészgyalogosok bekerítették a balaklavai helyőrséget, a környező magaslatokon mesterlövészek helyezkedtek el.
Később az orosz parancsnok közölte az ukrán alakulat parancsnokával követelésüket, miszerint senki sem hagyhatja el a helyőrséget. Állítása szerint ők a „Krími Biztonsági Tanács” határozatának követelését teljesítik, amelynek értelmében meg kell akadályozni, hogy a szélsőségesek fegyverekhez jussanak.
Korábban az orosz flotta Ivanovec hadihajója a Balaklavai-öböl bejáratánál, a part közelében állt le, állítólag hajtóműhiba miatt.

***
Délután az oroszországi Rosztov-na-Donuban sajtótájékoztatót tartott Viktor Janukovics, a parlament által menesztett államfő. Kijelentette, hogy Ukrajnában a hatalmat fasisztabarát banditák kaparintották meg, akik az ország lakosságának abszolút kisebbségét képviselik.
„Eljött az ideje kimondani, hogy szándékomban áll folytatni a küzdelmet Ukrajna jövőjéért azokkal szemben, akik félelemkeltéssel és fenyegetéssekkel igyekeznek fölébe kerekedni” – mondta.
Szavai szerint őt senki sem buktatta meg: „Kénytelen voltam elhagyni Ukrajnát a magam és családom életét fenyegető közvetlen veszély miatt” – fogalmazott.
„Nehéz lesz kilábalni a válságból, amelybe az ország jutott. A megrázkódtatások és áldozatok a politikai válság következményei. Ez a Nyugat felelőtlen politikájának eredménye, amely engedett a Majdannak” – tette hozzá.

***
A V4-ek külügyi vezetői pénteken Kijevben megbeszéléseket folytattak Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnökkel, Andrij Descsica ideiglenes külügyminiszterrel, Vitalij Klicskóval, az Udar párt elnökével és Olekszandr Jefremovval, a kormányváltás nyomán ellenzékbe vonult Régiók Pártjának frakcióvezetőjével.
A miniszterelnök és a külügyminiszter egyaránt hangsúlyozta, hogy az új ukrán kormány kész mihamarabb aláírni a szabadkereskedelmet is magában foglaló társulási szerződést az Európai Unióval. A visegrádi országok külügyi vezetői ígéretet kaptak az újonnan kinevezett ukrán kormányfőtől arra, hogy mihamarabb rendezik Ukrajnában a kisebbségi nyelvtörvény ügyét – közölte Martonyi János magyar külügyminiszter az MTI-vel.

***
Ukrajna kérni fogja az Egyesült Nemzetek Szövetségének Biztonsági Tanácsát, hogy tekintse át a Krímen kialakult helyzetet – közölte Andrij Descsica ideiglenes külügyminiszter külföldi követek előtt Kijevben. A külügyi vezető reményének adott hangot, hogy a kérdés mielőbb az ENSZ BT elé kerül.

Hét