keletipartnerseg

Magyarország egymillió dollárral támogatja Kárpátalját

A Kárpátaljai Megyei Tanács épületében tanácskoztak Magyarország és Kárpátalja képviselői – adta hírül a mukachevo.net.
A találkozón részt vett Ivan Baloga, a megyei tanács elnöke és első helyettese, Brenzovics László, valamint Mihajlo Popovics, a végrehajtó szerv vezetője és Mikola Vehes, az oktatási bizottság elnöke. Magyarországot többek között Naszvagyi György, a Nemzeti Bank főtanácsosa, Bacskai József ungvári magyar főkonzul és Tóth István beregszászi magyar főkonzul képviselte.
Ivan Baloga köszöntőbeszédében elmondta, hogy a találkozó nemcsak a következetes baráti politikáról tanúskodik, hanem azt is megmutatja, hogy Magyarország vezetői támogatják az ukrán népet az európai integrációs törekvéseiben és közreműködnek az európai standardok bevezetésével kapcsolatos gyakorlati lépések megvalósításában is Kárpátalja szociális, oktatási és kulturális szférájában.
A Keleti Partnerség Program keretében Kárpátalja és Magyarország Külügyminisztériuma együttműködési szerződést írt alá. 2012–2013-ban mintegy hetven projektet valósítottak meg a kulturális és oktatási szférában. A magyar kormány újabb egymillió dollárt különít el Kárpátalja támogatására.
A megyei tanács és a helyi önkormányzatok továbbra is minden tőlük telhetőt megtesznek majd annak érdekében, hogy a megye lakossága számára megfelelő feltételeket teremtsenek a kulturális és társadalmi fejlődéshez. Kárpátalja magyar lakossága számára is biztosítják a szociális, kulturális és oktatási szükségletek kielégítéséhez szükséges feltételeket.
Ivan Baloga háláját fejezte ki a magyar kormánynak a megye településeinek szociális fejlesztéséhez, az ukrán–magyar együttműködés támogatásához és a két ország közötti baráti viszony megerősítéséhez nyújtott anyagi támogatásért.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az együttműködés kapcsán pozitívan értékelte, hogy a megyei tanács vezetőségében a magyar lakosság képviselője is helyet foglal. A politikus közölte, hogy Magyarország továbbra is támogatja Ukrajna függetlenségét és egységét. Később bejelentette, hogy mivel a magyar kormány számára nagyon fontosak a határokon átívelő kapcsolatok, ezért újabb egy évvel meghosszabbítják a Keleti Partnerség Programot.