Magyarországi választások, ukrajnai helyzet – A KMKSZ alapszervezeteinek tisztújító közgyűlésein

Az elmúlt héten tovább folytatódtak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeteinek tisztújító közgyűlései a KMKSZ Beregszászi, Nagyszőlősi és Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezeteiben.

A Beregszászi járásban Nagymuzsalyban, Csetfalván, Sárosorosziban és Benében zajlott le a közgyűlés. Mindegyik községben jelen volt Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke és Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke.

A közgyűléseken elmondott beszédeiben Kovács Miklós KMKSZ-elnök politikai tájékoztatást tartott az utóbbi hónapokban kibontakozott ukrajnai eseményekről, valamint szólt a közelgő magyarországi választásokról. Szót ejtett a KMKSZ alapszabály-módosításának tervéről is, melyet a Szövetség nagyválasztmánya már jóváhagyott: a kérdésben a KMKSZ megyei közgyűlésén szavaznak majd.

Sin József a Beregszászi Járási Tanácsban zajló munkáról szólt, valamint válaszolt a tagság kérdéseire. A KMKSZ BKSZ elnöke az alapszervezetek munkáját is értékelte.

Nagymuzsalyban a 120 fő részvételével zajlott közgyűlésen Jakab Erika alapszervezeti elnök tartott beszámolót. Szót ejtett a közgyűlést megelőző pénteken lebonyolított lakossági fórumról, mely az aranybánya meddőhányóinak eltüntetéséről, illetve helyben történő átdolgozásáról szólt. Az alapszervezet ezzel kapcsolatban elfogadott egy három pontból álló nyilatkozatot, melyet a Beregszászi Járási Tanács elé terjesztenek.

A közgyűlés végén az alapszervezet újraválasztotta Jakab Erikát.

Csetfalván Czapp József alapszervezeti elnök beszámolóját követően a tagság újraválasztotta eddigi elnökét.

Sárosorosziban Hiába András alapszervezeti elnök beszámolójában elmondta, hogy 25 éves az alapszervezet, melyről röviden megemlékeztek. Mint elhangzott, a tagság viszonylag elégedett lehet, hiszen az utóbbi években mindig sikerült megvalósítani valamit a tervek közül: így pl. 2012-ben falunévtáblát avattak.

A tagság ismét bizalmat szavazott Hiába Andrásnak.

Benében id. Molnár László alapszervezeti elnök számolt be az elmúlt ciklusban elvégzett munkáról. Szó esett a beregszászi járási kórház, valamint a nagymuzsalyi aranybánya kérdéséről. A közgyűlés újraválasztotta id. Molnár Lászlót.

A Nagyszőlősi járásban Fertősalmáson, Nagypaládon, Fancsikán és Tiszakeresztúrban tartott a tagság közgyűléseket. A plénumokon jelen volt Kovács Miklós KMKSZ-elnök, valamint Barta József, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke. Barta József az alapszervezetek tevékenységét értékelte, egyben a Nagyszőlősi Járási Tanácsban folyó munka kapcsán a KMKSZ-frakció tevékenységéről is szót ejtett.

Az említett négy ugocsai településen két alapszervezet életében történt tisztújítás: Fertősalmáson Bíró Irma helyett Szűcs Judit, míg Tiszakeresztúrban id. Gerendely Béla helyett Dobsa István vezeti tovább az alapszervezetet. A tagság Nagypaládon Illés Katalinnak, míg Fancsikán Bák Ferencnek szavazott ismét bizalmat.

A Felső-Tisza-vidéken Terebesfejérpatakon, Nagybocskón és Gyertyánligeten gyűlt egybe a tagság. A közgyűlések munkájában részt vett ifj. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke is.

Terebesfejérpatakon Hebler Klára alapszervezeti elnök rövid beszámolójában ismertette az alapszervezet éves munkáját, szólt a vasárnapi iskola helyzetéről. Fontos célként jelölte meg testvértelepülési kapcsolat kialakítását az anyaország valamely településével.

Ifj. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Szervezetének elnöke Hebler Klára szavaihoz csatlakozva a testvértelepülési kapcsolat előnyeit ecsetelte: egy ilyen lehetőség erősíthetné a közösséget és az anyanyelvi oktatásban is fontos szerepet játszhatna.

A közgyűlés ismét Hebler Klárának szavazott bizalmat.

Nagybocskón a közgyűlés a vasárnapi iskola tanulóinak ünnepi műsorával kezdődött, majd Illés Éva alapszervezeti elnök tartott beszámolót, szólva arról, hogy a tagság létszáma jelenleg 220 fő. A helyi oktatásügy kapcsán elhangzott, hogy a magyar óvoda első osztályába 12 gyerek jelentkezik, s hogy a helyi ukrán nyelvű iskolában magyar osztály nyitását kérvényezik. Szó esett a tiszalonkai katonasírok ügyéről, az ott nyugvó, a második világháborúban elesett magyar katonák exhumálásának és egy katonatemetőben történő újratemetésének a lehetőségéről. A hősi halottaknak emlékművük sincsen: az emlékműállítás gondolata szintén felmerült. A közgyűlésen jelen volt Nagy Ignác, Magyarország beregszászi konzulja, aki a katonasírok kérdésében felajánlotta segítségét.

A közgyűlés ismételten Illés Évát választotta az alapszervezet elnökévé.

Gyertyánligeten Eiben Éva alapszervezeti elnök számolt be a tagságnak. Szó volt a helyi oktatásügyről, a gyerekek magyarországi üdültetéséről és az ifjúság kulturális tevékenységéről. Mint elhangzott, nagy sikerrel, kiváló eredmények felmutatásával működik a helyi iskolások Sarkantyú tánccsoportja: Sari József ehhez külön gratulált a gyertyánligetieknek. Végezetül a 185 tagból álló alapszervezet ismét Eiben Évát választotta elnökévé.

fzs
Kárpátalja hetilap